„Hittem abban, hogy erre igény van, hisz ahogy sok területen, sajnos a szülészet körül is egyre gyakoribbak a szélsőséges, politikával túlságosan tarkított hangok. A medikalizált szemléletet vallóknak és az azt, olykor kétségbe vonó feleknek közös nevezőre kéne jutni az anyákért.
A szülés és várandóság köré szőtt negatív érzések levét a kismamák isszák meg, nem a az akinek kellene. Ezek a nők ma, holnap szülnek, most van szükségük valódi segítségre. A rendszer sok sebből vérzik, de ennek örökös demonstrálása önmagában még nem megoldás, ahogy azok elhallgatása sem.
Az összefogással szeretnénk példát mutatni és felhívni a figyelmet, hogy a harcolások közepette napjában rengeteg nő indul szülni, akiknek kezet kell nyújtanunk és megelőzni azt, hogy negatív élménnyel távozzanak.”- mondta Jansik C. Aisha, dúla és az Anyafalva Kismama Applikáció megálmodója.
A program előadói olyan fontos témákat érintettek, mint a vajúdás és a szülés élettani folyamata, a fájdalomcsillapítás természetes és gyógyszeres lehetőségei, a szülő nő jogai. Beszélgettek a célravezető kórházi kommunikációról, a szülési tervről valamint a szülésre hangolódásról is. Arra is kitértek, hogy mit tehet egy anya a sikeres szoptatás érdekében még a kórházban, hogy milyen módszerek könnyíthetik a vajúdást, illetve szó volt a szülést övező tévhitekről is.
„Örülök, hogy az úttörők lehetünk abban, hogy orvos és dúla egyaránt részt vesz a szülésfelkészítőn, ahol nem egymással szemben állnak a szakemberek, hanem közösen adják át a tudásuk legjavát, ezzel valóban támogatva a kismamákat.
Elengedhetetlen, hogy a nők a szülésre tudatosan készüljenek fel. Ne a filmek vagy Facebook csoportok rémtörténetei határozzák meg a tudásukat, hanem valódi szakemberek által átadott hiteles és megbízható információk. Az új szülési rendszerben még fontosabb, hogy a kismamák és kispapák tudják mi fog történni, milyen lehetőségeik vannak és ne elszenvedői legyenek, hanem részesei a szülésnek. Ezzel lehet biztosítani, hogy pozitív élménnyel távozzanak a kórházból akár természetes szülés, akár császár esetén.” – vallja Dr. Tömösvári Noémi, az Uránia Medical Center tulajdonosa.
Mikor fog a gyermek megszületni? Babaszületés kalkulátorral kiszámolhatod.
A dúla miben létét sok tévhit övezi. A dúla olyan szülés körüli segítő, aki ismerve a szülés természetét és annak körülményeit, támogatja a szülőpárt, információt nyújt, a vajúdás és a szülés alatt is kíséri a kismamát, érzelmi és fizikai támaszt adva, akár kommunikációs hidat képezve a medikális személyzet és a kismama között. A szülésznő és az orvos pedig elengedhetetlen orvosszakmai tudásával van jelen, ők végzik a vizsgálatokat, a beavatkozásokat, ha szükségesek.
A program nagy sikere rámutatott tehát arra, hogy érdemes több szemszögből megismerni és bemutatni a szülés körüli folyamatokat. A dúlának, a szülésznőnek és az orvosnak is közös célja az anya és a baba egészségét szem előtt tartva, biztonságban levezetni, kísérni a szülést.
Együttműködve, együtt dolgozva jól kiegészíthetik, segíthetik egymás munkáját. A dúlának és az orvosnak egyaránt helye kell, hogy legyen a felkészítésben, illetve a szülőszobán is. A programsorozat biztosan folytatódik és rendszeres elérhető lesz.