Fazekas Mihály 1804-re lett készen a Lúdas Matyi első kéziratával, mely az író tudta nélkül terjedni kezdett, hiszen a történet tetszett az olvasóknak.
1815-ben a Bécsben tanuló Kerekes Ferenc későbbi debreceni professzor a szerző személyét nem ismerve adta ki névtelenül a Lúdas Matyit. Fazekas levélben tiltakozott a kiadás ellen, a szerző átdolgozta a művet, és a saját neve alatt jelentette meg: 1817-ben Bécsben. Műve előszavában utal a plágiumra.
forrás: wikipédia
Vörösmarty Mihály 1836-ban írta meg versét, amely az Auróra nevű almanachban jelent meg 1837-ben. A költeményre Egressy Béniírt zenét 1843-ban, amikor annak megzenésítésére Bartay András nemzeti színházi igazgató pályadíjat tűzött ki. A mű ősbemutatójára 1843 május 10-én került sor a Nemzeti Színházban. A Szózatot második himnuszunknak is nevezik. Sokáig vita tárgya volt, hogy a Himnusz vagy a Szózat legyen a nemzeti himnuszunk.
forrás: wikipédia
Próbáld ki tudásodat a többi általános iskolai irodalom-tananyagból is. Most kiderül, hányasra vizsgáznál 5. osztályban, 7. osztályban vagy 8. osztályos tanulóként.
Sok sikert!
Szólj hozzá Te is!