FOGMOSÁS-TECHNIKAI KALKULÁTOR

Helyesen mosok fogat?

Fogaink nagy szerepet játszanak a táplálkozásban, a hangképzésben, és nem utolsó sorban esztétikailag is sokat jelentenek, hiszen az arcunk középpontjában vannak. A rendszeres fogmosással fogaink élettartama meghosszabbodik, és kevesebbszer kell ellátogatnunk az orvoshoz is. Ezért végezzük a fogmosást nagy fegyelemmel. Tesztünk segítségével megtudhatod, hogy helyes-e a fogmosási technikád.

Hogy pontosan megértsük, hogy miért sárga a fogunk, először arról kell szót ejteni, hogy hogyan is épül fel a fog.

Van ugye a külső réteg, a zománc. Ez egy áttetsző, üveges anyag. E mögötti réteg a dentin, ami már egy színes réteg. A dentin színe az, ami a fogunk színét adja. Adott dentin színnel születünk. Így, ha valaki eleve sötétebb színnel születik, sosem lesznek hófehérek a fogai, bármennyit is mossa.

Megkülönböztetünk külső- és belső elszíneződést. Külső elszíneződést okozhat a kávé, a tea, a vörösbor, a festékben gazdag zöldségek (pl. cékla) fogyasztása. És persze ott a dohányzás is, ami jelentős mértékben szürkíti, sárgítja a fogakat. Ezeket a külső elszíneződéseket rendszeres fogmosással, intelligens fogkrémekkel, illetve kémiai fehérítéssel tudjuk eltávolítani. Attól függ, hogy mennyire ivódott már bele a zománcba a nem kívánt elszíneződés.

Belső elszíneződésről akkor beszélünk, ha maga a dentin kezd el sötétebb színárnyalatot venni. Ez lehet vitaminhiány, vagy valamilyen kémiai reakció hatása.

Ahogy egyre idősebbek leszünk, úgy fognak elszíneződni a fogaink. Tisztelet a kivételnek. Ez azért van, mert maga a dentin is színeződik, illetve a zománc is folyamatosan kopik, és egyre inkább látható lesz a dentin színe.

Hogyan állíthatjuk meg a zománc kopását? Megállítani nem igazán lehet, de kímélni igen. A savas ételek, például az ecet, a citrusok mind a zománc gyengítésében játszanak szerepet. Ezért az ilyen ételek után minimum igyunk meg egy nagy pohár tisztavizet, hogy a szájban lévő savak eltűnjenek, és helyére megfelelő ph értékű nyál kerüljön, ami már nem fogja roncsolni a zománcot.

Bármilyen színű is legyen a fogsorunk, ne feledkezzünk meg a rendszeres, és alapos fogmosásról.

Van, akinek volt, valakinek van, valakinek lesz és valakinek sosem volt, és nem is lesz bölcsességfoga.

Az utolsó fogak a fogsorunk végén a bölcsességfogak, ami nem a normál fogváltás idejében bújik ki, hanem jóval később, már felnőttkorban. Ez gyakran járhat fájdalommal, de valaki észre sem veszi, hogy „bölcs lett”.

Az elnevezés nem véletlen. A felnőtté válás időszakában kb.18-25 évesen tetőzik a tudásunk, és a fog is ekkor születik.

A bölcsességfog kicsit „mostohán”, másodfogként van kezelve. Például nem annyira küzdenek a megmentéséért, mint a többi fog esetén, és gyakran a tömést sem javasolja orvosunk. Ennek az az oka, hogy nagyon hátul van a fog, nehéz tisztítani, és kezelni is ezt a fogat. Mivel nem lehet alaposan megtisztítani, ezért igen hamar és nagy valószínűséggel hamar elromlanak ezek a fogak.

Bölcsességfog nélkül tökéletes életvitelt tudunk folytatni. Egyes kutatások szerint a bölcsességfog olyannyira elhanyagolható, hogy lehet, hogy párszázezer év múlva már nem is fogak kinőni. Erre enged következtetni az a tény, hogy már napjainkban is vannak olyan felnőttek, akiknél nem bújtak elő ezek a fogak. A lakosság kb. 10%-ának nem bújt elő a bölcsességfoga.  

Nem sokat beszélünk az ún. nyelvápolásról, pedig igen nagy jelentősége van a szájhigiénia tekintetében. A nyelv éppen olyan szervünk, mint a fogaink, az ínyünk vagy a fülünk, és bizony tisztítani is kell.

A nyelv felületén megtelepszenek a baktériumok, amely lepedéket, és olykor szájszagot is eredményeznek. Sem esztétikailag, sem komfortban nem a legjobb érzés.

Ha megnézzük a nyelvünket, és fehéres-sárgás réteget látunk rajta, akkor ne késlekedjünk. Tisztítsuk meg! Hogyan fogjunk neki?

Ott a fogkefénk. Ezzel is elvégezhetjük a „lesöprést”. A nyelv hátsó részén ez kellemetlen vagy csikis érzés lehet. Minden csak szokás kérdése.

Ha megfordítjuk a fogkefénket (a sörtékkel ellentétes oldal), akkor lehet, hogy épp olyat kefét sikerült vásárolnunk, amelyen van nyelvtisztító. Picit redős és/ vagy érdesen gumírozott a fogkefe? Ha igen, akkor ezzel is átkaparhatjuk finoman a nyelvüket. Ez erre szolgál.

Használhatunk még kifejezetten erre a célra készített nyelvkaparót, melyet drogériákban, gyógyszertárakban tudunk beszerezni.

Ezzel a pár mozdulattal sokat teszünk fogaink, ínyünk, és szájhigiénénk érdekében.

Helyesen mosok fogat?
FOGMOSÁS-TECHNIKAI KALKULÁTOR
Kiszámolom!

Lehet hogy ezek is tetszenének: