„…Szőkét ne végy, mert beteges,
Pirosat se, mert részeges,
Barnát vegyél az lesz a jó,
Az lesz az ölelni való.”
A szőkék egyszerűen egyszerűen vonzzák a férfi szemet. Ártatlanságot, gyermekiséget sugallnak némi angyalkás fűszerrel vegyítve. A szőkeséggel régebben gyengeséget, beteges hajlamot párosítottak. Ez az összekapcsolás vélhetően a paraszti világból származhatott, hiszen a szőke hajszínhez világosabb bőr is társul, amely kevésbé ellenálló a napsütéssel szemben. Az elmúlt évtizedekben azonban a szőkeség magához vonzotta a buta, megvezethető női tulajdonságokat.
A vörös inkább az északi hölgyek színe. A világos bőr, a szeplők, és a vörös haj rendkívül ritka jelenség Európa közepén. A vörös hajúak magabiztosak, céltudatosak, és nem utolsó sorban szexuálisan nagyon vonzóak. A munkahelyen jól teljesítenek a kreatív területeken.
A fekete hajszín hűvös, tartózkodó és rejtélyes jellemet takar. A tél, a hideg, és a fagy jelenik meg ebben a hajszínben. A feketéktől nem áll távol a mágia és a varázslás sem. Sokszor misztikus jellemvonással ruházzuk fel őket. Sejtelmesek. Munkatársként szeretünk velük dolgozni, mert szavatartóak, és becsületesek.
És végül a barnák. Ez a hajszín a leggyakoribb. A barna szín széles skálán mozog. A néger-barnától, a világosbarnáig sok árnyalatot átölel ez a szín. A barna a föld színe. Így a barnák stabilak, két lábon állnak a földön, őszinték és nyíltak. Munkahelyen szorgalmukkal gyakran kitűnnek.
A rasztafariánus vagy rasztafári vallási mozgalom Etiópiából indult az 1930-as években. Kezdetben a feketét összetartozását, és erejét hirdető mozgalom volt. A hívek egyre népesebb táborra tettek szert, és átlépték Afrika határait. A rasztafári szerint a legfőbb értékek a hit, a szeretet, a béke és a közösség.
A raszta haj viselését az alábbi bibliai mondat indukálta a mozgalomban:
„Ne nyírjanak kopaszságot a fejükön, szakálluk szélét le ne messék, és a testükbe vágásokat ne vágjanak.” (Mózes III. 21:5)
Vagyis a mozgalom tagjai elutasítanak mindent, ami fésű, és a hajszálak, szőrszálak rendben tartását szolgálják. Persze nem minden rasztafárinak van raszta haja, és nem minden rasztahajú vallja magát rasztafárinak.
Napjainkban, ha valaki raszta hajra vágyik, akkor nem kell feltétlenül éveket várni, amíg a haj a gubanctól, a kosztól, és a zsírtól összeáll, hanem néhány óra alatt egy fodrász székében ülve válhatunk (külsőleg) a csoport tagjává.
Az egyiptomiak hennát használtak hajuk vörösre festésére, és kamillát a szőkítésre.
Rómában az sem volt ritka, hogy vizeletet használtak szőkítésre. Ázsiában kézenfekvő volt, hogy teával nyerjék el a sötétebb árnyalatokat. De a természetes „festékek” között volt még a diólevél, az iszap, és a tengervíz is, némi napfénnyel keverve.
Olyan anyagokat is bevetettek sokszor, mint a mérgező ólmot vagy épp az erősen lúgos kémhatású fahamut. Hogy néhány festés után mi maradt a szépülni vágyók hajából, arról nem szólnak a feljegyzések.
Szerencsére ma már ennél sokkal professzionálisabb és intelligensebb festékek, színezők vannak forgalomban. Mielőtt azonban hajfestésre adnánk a fejünket gondosan ellenőrizzük a festék allergén hatását.
Ha babát tervezünk, netán már a pocakunkban van, még inkább legyünk óvatosak és körültekintőek. Talán az sem lenne baj, ha babavárás és a szoptatás idején felfüggesztenénk a hajfestést.
Szólj hozzá Te is!