Diákszerelem kalkulátor

Ki szerelmes belém az osztálytársaim közül?

Szeretnéd megtudni, hogy az osztálytársaid közül kinek tetszel igazán? Lehet, hogy nem is tudod, hogy valaki titkon szerelmes beléd… Kalkulátorunk segítségével, most megtudhatod, hogy ki a nagy Ő!

Hány évesen érezted magad komolyan szerelmesnek? - tették fel a kérdést a diákoknak.

Egy 2010-ben készült, 5054 diák bevonásával készült kutatás eredménye azt mutatja, hogy csaknem kétszáz fiú (15%) és 244 lány (16%) még nem volt szerelmes. Néhány komolytalannak tűnő életkor megjelölést követően 5-6 éves kortól már tízesével akadnak olyan fiúk, akik a szerelmet már átélték. A legmagasabb gyakoriság a 12 éves kortól kezdődik és 16 éves korig tart. A legtöbben – a válaszoló fiúk fele – a 13-14 éves kort jelölték be.

A lányok is hasonló korban válnak először szerelmessé, 14 évesen a legtöbben, és 16 évesen már szinte mindenki volt (legalább egyszer) szerelmes.

forrás: oefi.hu

Hány évesen csókolóztál, ölelkeztél először?

Egy 2010-ben készült, 5054 diák bevonásával készült kutatás eredménye azt mutatja, hogy a fiúk 15%-a még nem került intim helyzetbe, komoly testi kontaktusba a másik nemmel.

Az első alkalom idejének megjelölése erősen koncentrálódik a 12.-14. évekre, a fiúknak csaknem fele ebben az életkorban csókolózott először.

A lányok közül 281 fő (18%), eddig még nem került intim kapcsolatba a másik nemmel. A 13-14. életévében minden második lány már csókolózott.

forrás: oefi.hu

Hány éves korodban volt először szexuális kapcsolatod? - tették fel a kérdést az Országos Egészségfejlesztési Intézet tudományos (5054 diák részvételével készült) kutatásban.

(Kétszáz nyolcadikos és négyszáz tízedikes nem akart válaszolni a kérdésre.)

A fiúk közül 533-an válaszoltak igennel a kérdésre, átlagéletkoruk az esemény megtörténte idején: 13,56 év. A legfiatalabb 9-10 éves, a legidősebb pedig 16 éves korába helyezi az esemény megtörténtét.

A lányok közül 552-en számoltak be szexuális kapcsolatról, átlagéletkoruk az esemény megtörténtekor 13,97 év volt. A lányoknál a legfiatalabb 11 évesen, a legidősebb 16 éves korában került ilyen helyzetbe.

Összességében a mintába került és a kérdésre válaszoló fiatalok 40%-a már létesített szexuális kapcsolatot.

Életkor szerinti bontásban a szexuális kapcsolattal rendelkezők aránya a kutatás szerint:

14 éves korban: 10%

15 éves korban: 27%

16 éves korban: 47%

17 éves korban: 67%

18 éves korban: 85%

19 éves korban: 95%

forrás: oefi.hu

Ki szerelmes belém az osztálytársaim közül?
Diákszerelem kalkulátor
Kiszámolom!

Lehet hogy ezek is tetszenének: