Candy Crash Saga játék kedvelőinek kalkulátora

Mennyi időt töltöttél el eddig a Candy Crash játékkal?

Mennyire szereted a Candy Crash játékot? Ki sem próbáltad még, vagy épp a másik végletként hatalmas rajongója vagy? Kalkulátorunk segítségével megtudhatod, hogy milyen a játékhoz való viszonyod, és azt is megbecsüljük, hogy mennyi időt tölthettél eddig azzal, hogy Candy Crash-t játszottál. Kíváncsi vagy? Akkor indítsd a kalkulátort!

A Candy Crash Saga játék 2012 április 12-i megjelenése óta az egyik legkedveltebb online játék. A játékot a londoni központú King Studio fejlesztette elsődlegesen a Facebook számára. Később számos verziója jelent meg szinte minden platformra (iOS, Android, Windows Phone és Windows 10). 

A játék lényege, hogy a játékosnak a játéktáblán elhelyezett cukorkákat kell mozgatnia úgy, hogy két szomszédos cukorka felcserélésével azt érje el, hogy egy sorban vagy oszlopban legalább 3 egyforma cukorka legyen. 

Az egymás mellé kerülő (minimum három) egyforma cukorkák eltűnnek a képernyőről, és az így felszabaduló üres helyekre lehullanak a felettük lévő cukorkák, valamint újak is megjelennek. 

A játéknak jelenleg 3175 szintje van (2017. július), de nem csodálkoznánk, ha tovább fejlesztenék a játékot a nagy igény miatt.

Mennyi időt töltöttél el eddig a Candy Crash játékkal?
Candy Crash Saga játék kedvelőinek kalkulátora
Kiszámolom!

Lehet hogy ezek is tetszenének: