A húsevő virág azért ’eszik’ húst, mert a talajban lévő nitrogén mennyiség nem elegendő számára. Legalábbis azokon a helyeken nem elég, ahol őshonosak ezek a növények. Így levelei vagy virága – attól függ, hogy milyen húsevő növényről beszélünk – úgy alakultak ki az evolúció során, hogy képesek legyenek csapdába csalni és feldolgozni a zsákmányt. A legtöbb húsevő növény édeskés virágillatot áraszt azért, hogy felhívja magára a figyelmet, és ’becserkéssze a vadat’.
A legismertebb húsevő növények közé sorolhatjuk a Vénusz légycsapóját, ami tüskés leveleivel csap le áldozatára, mely a levelén terezett megpihenni.
BoKa
Gyermekszületés
Ha anyukát szeretnénk meglepni egy csokor virággal, akkor több szempontból is legyünk óvatosak. Győződjünk meg róla, hogy anyuka nem allergiás a virágporra. Másodjára, kerüljünk az intenzív illatú virágokat, mert ez irritálhatja anya és baba orrát egyaránt. Továbbá tájékozódjunk az adott intézmény házirendéről, hogy engedélyezik-e a vágott virágok elhelyezését.
Keresztelő
Keresztelőre fehér, aprócska szirmú virágot illik vinni. Egyes közösségekben az ajándékozott virágot a templomban is szokták hagyni.
Ballagás
Ballagásra fiúknak és lányoknak is egyaránt illik virágot adni. De kérdezzünk utána a rendezvény típusának, hogy lesz-e lehetőség virágátadásra. Továbbá vegyük figyelembe, hogy milyen a ballagó diák személyisége. Lehet, hogy egy bonboncsokornak vagy egy szál virágnak jobban örül, mint egy óriás csokornak, amit több órán keresztül kell cipelnie a ballagási ceremónia alatt.
Ebben az esetben is kérdezzünk rá az allergiára. Kellemetlen, ha a ballagó diák végig tüsszögi a programot.
Házassági évforduló
Évfordulóra vihetünk bátran virágot vagy virágcsokrot. 10 szál felett lehet páros a virágok száma, 10 szál alatt páratlant illik adni.
Születésnap, névnap
Azonosak a tudnivalók, mint a házassági évfordulóra vitt virágok esetén. A csokor nagyságát az ünnepelttel való kapcsolatunk közelsége határozza meg.
Temetés
Temetésre is illik virágot vinnünk attól függetlenül, hogy férfi vagy nő az elhunyt. Válasszunk halványabb színeket, ha nem közeli hozzátartozók vagyunk. Ha esetleg tudjuk, hogy mi volt az illető kedvenc virága, akkor bátran vigyük el számára a kedvencét.
Hogy sírcsokrot vagy koszorút választunk erre az alkalomra, azt befolyásolja az elhunyttal és annak családjával való kapcsolatunk.
BoKa
Fekete tulipán, mint olyan, nem létezik. Mélysötét lilás árnyalatú viszont van belőle, ami szinte feketének látszik. Ha kék tulipánt látunk, akkor fogjunk gyanút, mert elvileg kék színű sem lehet ez a virág.
A tulipán a magyar népművészeti ábrázolásban is jelentős szerepet kapott. A népi motívum megjelenik a Kalocsa környékén elhíresült kalocsai hímzésben, a székely fakapukon, és a korondi fazekasok edényein is.
Tulipánnal díszítették régen a férjhez menni készülő lányok kelengyés ládáját is, ez volt a tulipános láda, amiben az addig összegyűjtött ágyneműt, ruhát tárolta a lány.
A tulipán mindig az érzelmeket fejezi ki, és a nőiesség ábrázolására is szolgál a tulipán. A fekete közepét gyakran hasonlítják a női nemi szervhez.
Szólj hozzá Te is!