A kereskedelem fejlődése a súly, illetve a tömeg mérését tette szükségessé, amit eleinte űrmértékek segítségével oldottak meg, nemcsak a folyadékok, de a száraz anyagok esetében is (pl. búza, kukorica). A súlymérés jelentősége a történelem során akkor vált döntő fontosságúvá, amikor a kereskedelemben megjelent a pénz használata: ugyanis az első pénzdarabok nem mások, mint a kibocsátó által szavatolt súlyú és finomságértékű nemesfémdarabok voltak.
Tehát a fizetőeszköz (pl. ezüst, arany) valódiságát és elfogadhatóságát súlyméréssel kellett ellenőrizni. Már a kezdetek kezdetén manipulálták a 'zsivány kereskedők' a mérlegeket és csapták be vele gyanútlan vásárlóikat. Ez a gyakorlat sajnos a mai napig nem tűnt el a kereskedelemből, így a mérlegek kontrollja, ellenőrzése mindmáig fontos feladat.
A tömeg nemzetközi SI mértékegysége a kilogramm; a jele kg. A kilogram azért különleges SI mértékegység (sőt, az egyetlen!), amely nem egy fizikai állandón alapszik, hanem egy etalon adja az alapját.
A Párizs közelében fekvő Sévres városkában nagy gonddal őrzik a kilogramnak, mint hivatalos SI-mértékegységnek egy fémhengerből álló nemzetközi etalonját, amit a franciák nemes egyszerűséggel csak 'Le Grand K'-nek neveznek. A kb. egy konzerv méretű hengert 1879-ben készítették el platinából és irídiumból, és azóta is a tökéletes kilogram-sztenderdként tekintenek rá, amihez csak viszonyítani lehet a többi súlymértéket.
Az életben sokszor találkozunk olyan szituációkkal, mikor hirtelen nem tudjuk, "mennyi is az annyi"... Ha iszunk egy pint sört Angliában, vagy épp szeretnénk megvenni egy telket, amelyet hektárban vagy ne adj isten "ár"-ban adnak meg.
Számos esetben szükségünk lehet hosszúság, terület vagy akár térfogat mértékegységek átváltására is.
Szólj hozzá Te is!