Acsainé Végvári Katalin annak okán nyilatkozott a műsorban, hogy szerdán sztrájkol a bölcsődei dolgozók egy része.
    A gondozók erősen megosztottak, 2009-ben ugyanis a bölcsődei dolgozók számára is bevezették a felsőfokú képzést, és aki ezt elvégezte, az bekerült a pedagógus-életpályamodell hatálya alá. Ez azt jelenti, hogy jelentősen magasabb a bére, mint a középfokú végzettségűeké, akik a szociális szférához tartoznak - ismertette. A 6200 kisgyermeknevelő közül eddig 920-an szereztek diplomát - tette hozzá.


    Novák Katalin családügyi államtitkártól ígéretet kaptak arra, hogy 2017 januárjától kétszámjegyű béremelésre számíthatnak a középfokú végzettségűek. Továbbá az ágazat jelentős fejlődés előtt áll, a jogszabályok szerint ugyanis ha egy településen már öt szülő igényli a bölcsődei elhelyezést, akkor létre kell hozni az intézményt - mondta az elnök.


Gyermek Munka