A Fogadj Örökbe egy Macit Alapítvány 2012-ben határozta el, hogy munkahelyet teremt megváltozott munkaképességű, illetve fogyatékossággal élő emberek számára. Ez a cél az 1935-ben épült, több mint másfél éve bezárt Vörösmarty mozi tereiben most valósulhatott meg - mondta a szerda esti megnyitón Kárász Róbert, az alapítvány elnöke.

    Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes igazi sikertörténetnek nevezte a kávézó létrejöttét. Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere az önkormányzat által korábban felajánlott 5 millió forinton felül a kerületi jótékonysági bál bevételét és további 3 millió forintot ajánlott fel a kávézó működtetésére.

    Kocsis Máté kiemelte: "a fogyatékkal élés nem jelenthet esélytelenséget, a fogyatékkal élők számára nekünk nem lehetőség, hanem kötelesség minden követ megmozgatni, amit csak lehet". Ezen felül biztosította az új kulturális tér üzemeltetőit az önkormányzat támogatásáról.

    Az egykori mozi üzemeltetési jogát azzal a feltétellel kapta meg az alapítvány, hogy garanciát vállalt az ingatlan felújítására, valamint arra, hogy megőrzik a művészmozi jellegét. Kárász Róbert elmondta, hogy a mintegy 150 millió forintos beruházás az alapítvány jótékonysági árverésein befolyt 27 millió forinton felül nagyobb részben támogatásokból valósulhatott meg.

    A helyszínen üzemelő kávézó és pékség mellett a nagyobbik moziterem alkalmas egyebek mellett céges rendezvények, koncertek, vagy kisebb előadások, felolvasó estek, kiállítások megtartására, a kisebbik teremben pedig április elejétől hétköznaponként két időpontban művészfilmeket láthat a közönség a Magyar Nemzeti Digitális Archívum (MANDA) jóvoltából - sorolta Kárász Róbert.

    Törőcsik Mari színművész, a Fogadj Örökbe egy Macit Alapítvány alapítója egészségi állapota miatt személyesen nem lehetett jelen a megnyitón, azonban élő, telefonos kapcsolásban kifejezte háláját a támogatóknak a projekt megvalósulásáért, valamint kiemelte, hogy ez az esemény "élete legszebb pillanatai közé fog tartozni".

    A megnyitón jelen volt mások mellett Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár, Rétvári Bence parlamenti államtitkár, Kuncze Gábor volt országgyűlési képviselő és Andy Vajna kormánybiztos.

A cikkhez ajánlott kalkulátorunk


Laza Kultúra