KISZÁRADÁST MÉRŐ KALKULÁTOR

Megfelelő a folyadékbevitelem?

Testünk 60-65%-a vízből áll. A vízkészletünk függ a korunktól, a hőmérséklettől, és az aktivitásunktól. A nyári melegben kifejezetten fontos, hogy figyeljünk testünk folyadékháztartására, de a többi hónapokban sem szabad erről megfeledkezünk. Nézzük, hogy a Te folyadék egyensúlyod hogyan áll!

Napi több liter folyadékot meginni odafigyelést igényel. Főleg akkor, ha nincs benne a napi rutinunkban. Összeszedtünk néhány tanácsot, ami már kipróbált és nekünk sokat segített abban, hogy ne felejtsük el meginni a napi szükséges mennyiséget.

1. Végy egy nagy kancsót…Kezdődhetne ezzel a „tanácsadás”. Valóban fontos, hogy a szemünk előtt legyen az ital, hogy véletlenül se felejtsük el meginni. Tegyük ki az asztal szélére vagy a helyiségbe egy jól látható helyre, hogy mindig találkozzunk vele.

2. Ha rohanós a munkánk, mert egyik megbeszélésről a másikra megyünk, és keveset vagyunk a fix helyünkön, akkor a laptop és a jegyzetfüzet mellé csapjunk a hónunk alá egy üveg vizet és ezzel vegyünk részt a megbeszélések tömkelegén.

3. Ha utazunk vagy kimegyünk a piacra vagy épp nagybevásárlást tartunk, akkor se induljunk el ital nélkül. Dobjunk be legalább fél liter vizet a táskánkba vagy a kocsiba. Egy piros lámba is jó ürügy, hogy igyunk.

4. Ha végképp nem megy az ivás, és órák telnek el anélkül, hogy fogyna az előkészített ital, akkor használjuk a technikát. Kiváló egészségmegőrző applikációk vannak, melyeket ingyenesen le lehet tölteni és ezek figyelmeztetnek bennünket arra, ha innunk kell. Értsd: bizonyos időközönként csipog.

5. Szövetkezzünk kollegáinkkal, partnerünkkel vagy a gyerekekkel. Beszéljük meg, hogy figyelmeztetjük egymást arra, hogy folyadékot kell pótolni. Akár játékos is lehet a gyerekekkel így az ivás, és ők is több folyadékot fognak meginni.

Bizonyára még számos további tippek is vannak. Ha úgy gondolod, hogy a Te trükkjeid is hasznosak lehetnek az olvasók számára, akkor ne habozz! Küldd el nekünk a szamoldki@szamoldki.hu címre és közkinccsé tesszük írásodat. A tárgyba írd bele: „Folyadékpótlási tippek”. Köszönjük!

BoKa

Nem egyszer lehet hallani a felnőttektől és gyerekekről, hogy „unalmas a víz”, meg hogy „nem szeretem a vizet”. Tény, hogy egy idő után vágyik a szervezetünk a változatosságra, de azért a vízben rejlő lehetőségeket érdemes kiaknáznunk. Összegyűjtöttünk pár izgalmas, és egészséges itókát télre és nyárra egyaránt, melyek nagyon finomak, és egészségesek is.

Limonádék

Finom frissítő készíthető citrusokból. Nem is kell bele cukor, ha pár édes narancsot is belefacsarunk az italba. Ha teszünk bele mentát, akkor pedig a nyári meleg egyik legjobb italát kapjuk. Ha csak egyszerű szomjoltót akarunk készíteni, akkor csepegtessünk a vízbe pár szem citrom- vagy lime levet, és máris feldobtuk a savanykás ízzel az italt. Limonádéba használjunk bátran gyömbért, ínyencek egy csipet fahéjat is kipróbálhatnak. Kerüljük a cukrot és az édesítők hozzáadását. Ha szükséges, akkor használjunk mézet édesítésre.

Gyümölcsvíz

Gyümölcsvíz szinte a legtöbb gyümölcsből készíthető. Feldaraboljuk a gyümölcsöket, vizet öntünk rá, kicsit állni hagyjuk, lehűtjük és már kész is.

A lime-os vízbe rakjunk egy pár szelet uborkát, így szintén kiváló és egészséges szomjoltót kapunk.  Gyümölcsvizet készíthetünk szénsavmentes vízből, de ihatjuk szódával vagy szénsavas ásványvízzel is.

Az ásványvízről és az ásványvíz trendekről ITT olvashatsz bővebben.

Tea

Ne feledkezzünk meg az egyik legősibb italtól, a teáról, ami télen és nyáron is kiváló folyadékbeviteli forrást jelent. A fekete teát ihatjuk tűzforrón üresen, citrommal, mézzel vagy tejesen (tényleg nagyon finom így is!). A vörös tea kifejezetten finom lehűtve. Kicsit édeskés, így aztán tényleg nem kíván édesítőt. Zöld és fekete teát este már ne igyunk. És a jázmint is kerüljük este, mert nem fogunk tudni elaludni. Gyümölcsteák hidegen és melegen is fogyaszthatóak. Ezek sem kívánnak semmilyen édesítő anyagot, mert annyira finom az aromájuk, hogy ezért az élvezetért érdemes fogyasztani. És ott vannak a gyógyteák, melyek szintén kiegészíthetik a teázási szokásainkat. Pl. a kamilla, a citromfű, a zsálya, a családlevél… kiváló ízű és jótékony hatású italok. És nagyon egészségese is.

Hogy melyik gyógynövény milyen betegséget gyógyít, akkor kalkulátorunk választ ad.

BoKa

Ha nem iszunk eleget, akkor könnyen találkozhatunk a kiszáradás első tüneteivel. Ezek lehetnek: fáradság, szomjúság, száraz vagy kirepedezett bőr, fejfájás, sötét színű vizelet és ritka vizelési inger. Ha tartós a dehidratált állapot, akkor az veseelégtelenséghez, székrekedéshez és ízületi problémákhoz is vezethet.

Különösen figyeljünk oda a folyadékpótlásra, ha hányással vagy hasmenéssel járó betegség gyötör bennünket, mert ilyenkor a szervezet több folyadékot veszít, mint egészséges állapotában. Gyermekek esetén kiemelten figyelni kell az ilyen betegségek esetén a vízháztartás megőrzésére.

BoKa

Megfelelő a folyadékbevitelem?
KISZÁRADÁST MÉRŐ KALKULÁTOR
Kiszámolom!

Lehet hogy ezek is tetszenének: