A vakáció alatt a legnagyobb problémát a gyermekfelügyelet, a táborok és programok ára, valamint a fiatalok megnövekedett képernyőideje jelenti számukra – mutat rá az Etele Plaza online kutatása. Programválasztáskor a legfontosabb kritérium, hogy a gyerek jól érezze magát, mozogjon és biztonságban legyen.
A válaszadók saját bevallásuk szerint leginkább a házastársakra (30%) és nagyszülőkre (30%) számíthatnak a gyermekfelügyeletben, de a nyári táborok is fontos szerepet töltenek be (23%) ilyenkor. A legtöbben (37%) 3-4 hétre szerveznek valamilyen külön programot vagy elfoglaltságot a fiataloknak.
Minden negyedik szülő 1-2 hétre tud csak külső felügyeletet megoldani, és hasonló arányban vannak azok, akik öt hétnél hosszabb időre is programot tudnak biztosítani gyermeküknek.
A megkérdezettek közel fele (47%) maximum 2 hét szabadságot tud kivenni kifejezetten a nyári gyermekfelügyelethez, és mindössze negyedüknek van lehetősége három hétnél hosszabb időt így a gyerekekkel tölteni. Minden második szülő gyerekenként közel 100 ezer forintot költ programokra és táborokra a teljes nyári szünet alatt, ötödük maximum 200 ezer forintot szán rá, és harmaduk engedhet meg 200 ezer forint feletti összeget.
A felmérésben résztvevők szinte egyöntetűen azt tapasztalják, hogy az elmúlt években drágultak a gyerekek szórakoztatását célzó nyári programok és táborok. Több mint felük szerint ez az emelkedés jelentős volt.
A szülők által leggyakrabban választott programok a strandolás, az állatkert-látogatás, az otthoni időtöltés, a kirándulás, a táborok, valamint a családi vagy baráti látogatások. Kánikulában és rossz idő esetén a legtöbben otthon maradnak (33%), de sokan töltik az idejüket uszodában (19%), moziban (13%) vagy éppen bevásárlóközpontban (13%).
„Programválasztáskor a szülők számára a legfontosabb kritérium, hogy a gyerek jól érezze magát, mozogjon és biztonságban legyen. A válaszadók felének kifejezetten fontos, hogy a gyermeke nyáron rendszeresen sportoljon. A fiatalok a vakáció alatt leggyakrabban bicikliznek, játszótereznek, úsznak, túráznak, futnak vagy fociznak.
Tízből hat megkérdezett örülne, ha egy bevásárlóközpontban vagy annak közelében lenne olyan aktív gyerekprogram, például pumpapálya, ahol a fiatalok biztonságos körülmények között mozoghatnak” – emelte ki a kutatás eredményeiből Vámosi Dóra, az Etele Plaza-t is fejlesztő és üzemeltető Futureal-csoport vagyonkezelési igazgatója.
A vásárlói igényekre reagálva az Etele Plaza egy ingyenesen használható pumpapályát is kialakított. Az elmúlt években egyre népszerűbbé váló, hullámos vonalvezetésű pályán a gyerekek kerékpárral vagy rollerrel, tekerés és lábbal hajtás helyett testsúlyuk áthelyezésével, úgynevezett pumpáló mozdulatokkal haladhatnak. Az új mozgáslehetőséget már az első hetekben nagy érdeklődés övezte, a pálya pedig továbbra is várja az aktív kikapcsolódásra vágyó gyerekeket és családokat.
A pumpapályához hasonló, ingyenes programok komoly segítséget jelenthetnek a szülőknek abban, hogy a gyerekeket rávegyék az aktív mozgásra. Az ilyen lehetőségek azért is fontosak, mert a válaszadók több mint felénél hetente többször unatkozik a gyerek, és kétharmaduknál a nyári szünet alatt megnő a fiatalok képernyőideje.

















