A kedvence.hu segítségével készítettünk egy rövid összefoglalót ezekről az élősködőkről. A bolhák élete 4 részből épül fel, ami azért fontos, mert amit mi látunk a kedvenceinken, az csak a bolhák 5 százalékát teszi ki. A maradék az első 3 fázisból tevődik össze.

- a felnőtt bolha tojást rak

- a tojásból lárva lesz

- a lárvából báb lesz

- végül a bábból bolha lesz.

Ezután kezdődik az egész elölről, mivel amint a bolha vérhez jut, 36 óra múlva már le is rakja a tojásait, amiből napi 50-et képes elhelyezni. Ezek lehullanak az állatról mindenhol, ahol tartózkodik, így érintett lehet a lakás minden zuga, az autó, sőt ha más helyen járt, ott is előfordulhatnak tojások. Egy bolha átlagosan 2-4 hétig él. Éppen ezért, ha a kedvencünk bolhával fertőződik meg, akkor ott minden esetben a környezetet is kezelni kell, valamint a rendszeres porszívózás is elengedhetetlen. Ha a bolha számára kedvező a környezet, akkor 3 hét alatt lezajlik a fejlődése, ellenben ha nem, akkor akár 6 hónapig is eltarthat ez a folyamat, így rendkívül nehéz kiírtani.

Mivel az állatokon a kifejlett bolhák telepednek meg, így a vérszívással együtt a nyálukban található allergén anyagnak köszönhetően akár bőrgyulladás is kialakulhat. A dörzsölés, nyalogatás és harapdálás egyenesen a szőr megritkulásához vezet, aminek a következtében a bőrön nedvedző ekcéma alakul ki. Macskáknál pörkkel fedett csomók keletkeznek, és az állatok megállíthatatlanul, folyamatosan vakaróznak.

Mit tehetünk?

Mint minden betegségnél a világon, az időfaktor az, ami rendkívül sokat számít. Ha időben felfedezzük, akkor még meglehetősen könnyű orvosolni azt.

A fertőzés első és legárulkodóbb tünete a szűnni nem akaró vakarózás. Ilyenkor mindenképp célszerű alaposan átfésülni a kedvencünk bundáját. Ha azt tapasztaljuk, hogy bolhák, vagy apró, szabálytalan formájú sötét valamik hullanak belőle, akkor mindenképp gyanakodjunk a bolhák jelenlétére. Az állat egyes testrészeit különösen fontos megvizsgálni bolhák után kutatva, mivel ezek adhatnak biztos képet. Ezek pedig a derék, nyak, a fülek mögötti terület és a “hónaljak”. Mivel ezek a legmelegebb pontok, itt van a legideálisabb terület a tojások gyors kikeléséhez, itt gyűlnek össze a bolhák.

Ha vérszívót találtunk, akkor minden esetben el kell kezdenünk az állat kezelését, de ahogy már az elején említettük, a környezet kezelése is épp olyan fontos. Ez azt jelenti, hogy el kell pusztítani az állaton található bolhákat és bolha kezdeményeket, ugyanúgy ahogy a környezetet is alapos fertőtlenítésnek és takarításnak kell alávetni. Fontos, hogy a teljes gyógyulás érdekében féregtelenítsük is az állatot.

A megoldás a kezelés és a megelőzés, ezért minden esetben a megfelelő alapossággal járjunk el!


Állatvilág