Ők a Decathlon-generáció (Gen D), akik az elmúlt húsz évben – amióta az első áruház megnyitotta kapuit Magyarországon – vásároltak az márkától és a Decathlon az elsődleges választásuk, ha sportszerekről van szó. A márka idén májusban ünnepli magyarországi jelenlétük huszadik évfordulóját, ez pedig kiváló alkalom volt arra, hogy felmérjék a magyarok kapcsolatát a sporttal és a Decathlonnal.

Mennyit sportolnak a magyarok?

A 18-69 éves korosztályt kérdező országos reprezentatív kutatás megmutatta, hogy a megkérdezettek kicsivel több, mint fele (51%) saját bevallása szerint legalább hetente sportol valamit, míg a megkérdezettek közel egyharmada (32%) ritkán vagy soha nem sportol.

Azokat, akik az elmúlt öt évben többet mozognak, mint azt megelőzően, elsősorban a közérzetük javítása és az egészségük megőrzése motiválja, illetve a sportnak köszönhetően belső igényük is van a mozgásra és arra, hogy aktívak maradjanak.

Azok pedig, akik kevesebbet sportolnak, mint öt éve, a legnagyobb akadálynak (51%) az időhiányt jelölik meg, emellett az állandó fáradtság és kimerültség (35%), illetve az egészségügyi állapot és sérülések (29%) is nagy arányban gátolják az embereket a rendszeres testmozgásban.

Mitől sportolunk többet?

sportos generáció Gen D

Ha sikeresen beépül az emberek életébe a mozgás, egyre fontosabb szerepet tölt be és egyre többféle sport kipróbálására ösztönöz: azok, akik legalább havonta sportolnak, az új sportágak kipróbálására is nyitottak.

A legnagyobb meggyőzési ereje az ismerősök ajánlásának (37%) és a közösségi médiában látott tartalmaknak (16%) van, de a megkérdezettek 5%-ának a sportáruházban kipróbálható sportfelszerelés adta meg a kellő lökést.

A sportok elérhetővé tétele a Decathlon fontos missziója, a széles termékpaletta és a tesztelési lehetőségek hozadékaként pedig azok, akik a Decathlonban próbáltak már ki új sportokat, a hagyományosan népszerű sportok, mint például a futás és foci mellett olyan extrémebb sportokra is nyitottak, mint az íjászat, a szörf és a padel. 

„Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy az elmúlt két évtizedben jelen lehettünk és hatással lehettünk a magyarok sportolási szokásaira. A kutatásunk alátámasztja, hogy a hazai közönség megbízható márkának ítéli meg a Decathlont, ahol széles termékválasztékkal várjuk a vásárlókat, legyen szó akár amatőr vagy profi sportolókról.

A megkérdezettek háromnegyede jó dolognak tartja, hogy itt minden sporteszközt ki lehet próbálni. A jó dolgokat szeretnénk megtartani és továbbfejleszteni az előttünk álló időszak során is. 2025-ben is fő célunk, hogy minél több ember számára hozzáférhetővé tegyük a mozgást, ezért vezettük be a „Kék Termékeket”.

Az új termékcsalád 35-féle sportág alapvető sportfelszereléseit és sporteszközeit kínálja kiváló ár-érték aránnyal. Emellett a körkörös szolgáltatásainkkal, mint a bérlés, a Buyback és a műhely szolgáltatások a környezeti hatásunk csökkentése mellett szintén a még több sportolásra szeretnénk buzdítani vásárlóinkat” – mondta Herczeg Lilla, a Decathlon marketing és brand igazgatója. 

Gen D: a sportos generáció

A kutatásban résztvevők közül a Gen D tagjai töretlenül elkötelezettek a sport mellett, 18%-uk többet sportol, mint 5 éve, emellett pedig tudatosan fejleszteni is tervezik aktivitásukat: 48%-uk mondta azt, hogy még a jelenleginél is több sporttevékenységet tervez a következő 5 évben, amit a Decathlon termékeivel, szolgáltatásaival és programjaival természetesen továbbra is támogat majd.

 


Sport