Az EU-val kapcsolatos viták újbóli kiéleződése is meghúzódhat a háttérben. Ezen kívül nem kizárt, hogy visszatér az EURUSD-vel megszokott együttmozgás, ami az idei év eddig eltelt részében felborult.

Ma reggel 407 közelébe is felszúrt az EURHUF kurzusa, de az elmúlt órák már korrekciót mutatnak és 405 körül jár a jegyzés. A vártnál magasabb inflációs számok jöttek áprilisra vonatkozóan, a kiterjesztett adminisztrációs intézkedések ellenére.

Ezzel együtt a nagy és a régiós jegybankok kamatpályái végett sor kerülhet kamatcsökkentésre az év utolsó harmadában.

EURUSD: megköttetett az első megállapodás

EURHUF és EURUSD árfolyam elemzés

A nemzetközi devizapiacon hetek óta először történt érdemi elmozdulás, közel egy százalékos mértékben erősödött a dollár az euróval szemben.

Kedvezően hatott az első lényeges vámbejelentés, amit Nagy-Britanniával kötött az USA. Ezen felül most Kínával szemben is inkább enyhébb hangnemet ütött meg az amerikai elnök és a brutálisan magas tarifák csökkentését helyezte kilátásba.

Ma reggel 1,122 körül járt az EURUSD árfolyam jegyzése. Pénteken már nem érkezik adat, így a vámbejelentések dominálhatják a piacokat. Jelen állás szerint folytatódhat az ezzel kapcsolatos feszültségek csillapodása.


Pénzügy