Hangsúlyozta: az ilyen képzések révén a fiatalokat és felnőtteket is meg lehet tanítani arra, "hogyan kerüljék el az élet nagy útvesztőit". Emlékeztetett arra, hová vezetett a múltban, amikor százezrek hagyták figyelmen kívül a régi népi bölcsességet, mindenki addig nyújtózkodjon, amíg a takarója ér. 
Az államfő hozzátette, arra is meg kell tanítani az embereket, hogy kerüljék el a piramisjáték-szervezőket, akiknek bebolondított ügyfelei szaladnak a pénzük után.
 
A program működtetésében részt vevőket a köztársasági elnök arra kérte, hogy változatlan energiával, lelkesedéssel folytassák a két évtizede megkezdett munkát, "mert ennek a kisugárzása, jótékony hatása a magyar társadalomra, a magyar társadalom gazdaságtudatos gondolkodására felbecsülhetetlen".
 
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az eseményen azt emelte ki: magas szakmai színvonalat és kiterjedt társadalmi jelenlétet mondhat magáénak a jegybankkal is együttműködő alapítvány.
 
Fontosnak nevezte azt a Nyugat-Európában már oktatott ismeretet terjeszteni, hogy bármilyen kis összeget is, de tegyünk félre, hiszen a kis összegű, de folyamatos megtakarítás is csodákra képes évtizedek alatt.
 
A jövőben bizonnyal megtérülőnek nevezte az alapítványt és működését Csányi Sándor, az OTP Nyrt. elnök-vezérigazgatója. Hangsúlyozta, hogy a mai diákok csak keveset tanulnak a pénzügyekről, így aztán nem kapják meg a csapdák elkerüléséhez szükséges segítséget. Célnak nevezte, hogy Magyarországon egyetlen diák se fejezze be úgy a középiskolát, hogy nem kapja meg a mindennapi életvitelhez szükséges pénzügyi-bankszakmai alapismereteket.
Kiemelte, hogy a Magyarországon évi 20 ezer gyermeket oktató alapítvány Romániában és Szlovákiában is elindította ezt a programját, Csányi Sándor kijelentette, a társadalom mellett a pénzintézetnek is hasznos, "ha egy leendő ügyfél jól felkészülten érkezik hozzánk".

Pénzügy