A Piktorfesték festékbolt kínálatában minden eszközt, kelléket és szerszámot meg lehet találni, ami ahhoz szükséges, hogy egy kerti mászóka, haladó barkácsolók esetében pedig akár egy mini játszótér festéséről gondoskodjunk.
Tervezés
Mielőtt belekezdenénk a projekt megvalósításába, érdemes felmérni a terepet, valamint saját magunk képességeit és hozzáértését is. A legjobb és legbiztonságosabb, ha viszonylag nagy kert áll rendelkezésre, ahol kényelmesen elfér a mászóka. Amennyiben túl zsúfolttá válna tőle a kert, akkor nem biztos, hogy érdemes ragaszkodni az elképzeléshez, hiszen kényelmetlenné válna tőle annak használata, valamint a körülményes megközelítés miatt akár veszélyes is lehet a gyerekek számára.
A legszerencsésebb tehát, ha egy tágas kert áll rendelkezésre, és lehetőleg teljesen sík terület, amely nem lejt semerre.
Ha ez megvan, akkor érdemes egy rövid önvizsgálatot végeznünk, aminek során meghatározzuk azt, hogy mennyire komplex és bonyolult feladat elvégzéséhez van meg a kellő hozzáértésünk és affinitásunk. Kevésbé gyakorlatias és kreatív emberek talán jobban járnak, ha szakemberre bízzák az elemek összeszerelését és felállítását. De ha ezt el szeretnék kerülni, akkor érdemes az egyszerűen összeállítható, vagy kész termékek közül válogatni, aminél csak a rögzítéssel és stabil elhelyezéssel kell bajlódni.
Szükséges felszerelés
Egyszerűbb típus választása esetén is biztosan szükségünk lesz alapvető szerszámokra. Amennyiben ezek nem találhatóak meg a lakásunkban, mindenképp szerezzünk be egy alapkészletet, amiben számos olyan eszköz megtalálható (kalapács, csavarhúzó, villáskulcs, stb.), ami a mindennapok során is jól fog jönni.
A kiválasztott termék összeszerelési útmutatójában feltüntetik, hogy milyen szerszámokra lesz szükség az összeszereléshez, továbbá azt is, hogy nagyjából mennyi időt vesz igénybe a folyamat, és hány ember tudja kényelmesen, biztonságosan elvégezni a feladatot. Amennyiben nem egyszemélyes munkáról van szó, ne próbáljunk meg hősködni és egyedül nekiállni, ugyanis könnyen kárt tehetünk az elemekben, és sérülésveszélyes is lehet. Inkább hívjunk át egy jó barátot, vagy forduljunk segítségért a szomszédhoz.
Karbantartás
Mivel kerti berendezésről beszélünk, aminek alapanyaga főleg fa, gondoskodni kell annak megfelelő védelméről is. A napsütésnek és esőnek kitett fa elemek előbb-utóbb megrongálódnak, elvesztik eredeti színüket, és meggyengülhet maga a szerkezet is, ami a balesetveszély kockázatát hordozza magában. Kültéri fa elemeket ajánlott 2-3 évente megfelelő anyaggal átfesteni, ezzel meghosszabbítható a termék élettartama és esztétikai értéke is megmarad.
Ugyanez igaz a fém elemekre is. Ott a rozsdásodás elleni védelemre kell figyelmet fordítani és megfelelő festékkel kezelni a felületet.