Gyebnár Ilona lábápoló mester szerint a gyermekek lábán megjelenő elváltozások könnyen megtéveszthetik a szülőket, akik olykor feleslegesen aggódnak, máskor viszont nem ismerik fel időben a problémát.

A szakértő arra hívja fel a figyelmet, hogy a panaszmentes, rugalmas lúdtalp miatt nem feltétlenül indokolt speciális cipőt vásárolni, a fájdalmas, növekvő vagy vérző talpi elváltozásokat azonban érdemes bőrgyógyásszal megvizsgáltatni.

A legtöbb gyermek egészséges lábbal jön világra, lábfejének szerkezete azonban még hosszú éveken keresztül változik. A csontok, az ízületek, az izmok és a szalagok fokozatosan fejlődnek, a talpon található zsírpárnák pedig sokáig elfedik a lábboltozatot. Ezért tűnhet úgy, mintha a kisgyermekek többsége lúdtalpas lenne, holott a jellegzetes „macitalp” ebben az életkorban teljesen természetes.

A fejlődő láb különösen érzékeny a külső nyomásra, ezért egy rosszul megválasztott cipő kellemetlenségeket okozhat. A szűk orr-rész összenyomhatja a lábujjakat, a merev talp korlátozhatja a természetes mozgást, a rossz méret pedig kidörzsölődést és körömproblémákat idézhet elő.

„Amikor egy kisgyermek megszületik, a csontrendszere még nincs teljesen kialakulva, a lábában is sok a porcos rész. Emiatt különösen fontos, hogy milyen formájú és méretű cipőt adunk rá.

Sok szülő azért választja a pónis, cicás vagy elefántos cipőcskét, mert megtetszik neki, és közben nem gondolja végig, hogy ortopédiai szempontból megfelelő-e” – magyarázza Gyebnár Ilona lábápoló mester, természetgyógyász, a Premiumwelt Kft. ügyvezetője.

A drága cipő sem feltétlenül jó választás

A járni tanuló gyermeknek otthon, biztonságos környezetben általában az a legjobb, ha mezítláb mozoghat. Így közvetlenül érzékeli a talajt, szabadon használhatja a lábujjait, és természetes módon gyakorolhatja az egyensúlyozást.

A tiszta, sérülésveszélytől mentes füves területeken is hasznos lehet a mezítlábas játék, míg az utcán, a forró burkolaton vagy a szennyezett felületeken megfelelő lábbelire van szükség.

Amikor elérkezik a cipővásárlás ideje, érdemes a gyermek mindkét lábát álló helyzetben megmérni. A megfelelő cipőben a lábujjak előtt marad elegendő hely, az orr-rész kellően széles, a talp elülső része pedig könnyen hajlik. A túl nagy méret sem szerencsés, mert a láb csúszkálhat benne, ami bizonytalanná teheti a járást.

A szakértő szerint a természetes mozgásnak fontos szerepe van a láb fejlődésében. A rendszeres járás, futás és játék során erősödnek az izmok és szalagok, miközben fokozatosan formálódik a lábboltozat.

Érdemes rendszeresen ellenőrizni a cipő méretét, és kerülni a féloldalasan kitaposott, deformálódott lábbeliket. A panaszmentes, rugalmas lúdtalp miatt pedig nem indokolt automatikusan speciális korrekciós cipőt vásárolni.

Ó-láb, majd x-láb: sokszor feleslegesen aggódnak a szülők

A kisgyermekek lábtartása az első életévekben látványosan változhat. A járástanulás kezdetén gyakori az enyhén ó-lábas tartás, amely a növekedéssel általában fokozatosan mérséklődik. Később viszont sok gyermeknél átmenetileg x-láb alakul ki: a térdek közelebb kerülnek egymáshoz, miközben a bokák között rés marad.

„A harmadik–negyedik életév táján a kezdeti ó-lábasságot x-lábas tartás válthatja fel. Ettől önmagában nem kell megijedni, mert ez a fejlődés természetes velejárója lehet. A lábak helyzete a növekedéssel tovább változik, és fokozatosan kialakul a későbbi, felnőttkori tartás” – mondja Gyebnár Ilona.

A szülőknek elsősorban arra érdemes figyelniük, hogy az eltérés okoz-e panaszt. Ha a gyermek sántít, fájdalmat jelez, mozgása korlátozott, vagy a két láb között feltűnő különbség mutatkozik, indokolt az orvosi vizsgálat.

Ugyanez igaz a tartós lábujjhegyen járásra, különösen akkor, ha a gyermek nem tudja megfelelően letenni a sarkát. Bizonytalanság esetén a védőnő vagy a gyermekorvos is segíthet eldönteni, szükséges-e ortopédiai kivizsgálás.

A túl rövidre vágott köröm is begyulladhat

A gyermekek lábán jelentkező fájdalmas problémák egy része a mindennapi körömápolással függ össze. Különösen gyakori hiba, hogy a szülők egészen rövidre vágják a lábkörmöket, és mélyen kivágják a sarkokat is. Ez elősegítheti a körömbenövést, amely pirossággal, duzzanattal és fájdalommal járhat.

„Sok szülő egészen rövidre vágja a gyermek körmét, mert azt gondolja, így könnyebb tisztán tartani. Ilyenkor azonban a köröm alatti természetes védőréteg kiszáradhat, berepedezhet, és könnyebben bejuthatnak a kórokozók. A körömsarkokat ezért nem szabad mélyen kivágni” – figyelmeztet a szakértő.

A lábkörmöket célszerű közel egyenesre rövidíteni, minimális szabad szélt meghagyva. Kisgyermekeknél a gyengéd reszelés is jó megoldás lehet.

Ha homok vagy más szennyeződés kerül a köröm mellé, azt fürdés közben, puha kefével érdemes eltávolítani, a körömsáncot azonban nem szabad hegyes eszközzel piszkálni. Erős duzzanat, gennyedés vagy terjedő gyulladás esetén gyermekorvoshoz kell fordulni.

Tyúkszemnek tűnik, pedig szemölcs is lehet

A gyermekek talpán megjelenő apró, kemény, fájdalmas elváltozásokat a szülők gyakran tyúkszemnek gondolják. Pedig gyermekkorban vírusos talpi szemölcs is állhat a háttérben, amelyet a humán papillomavírus bizonyos típusai okoznak.

A két elváltozás megjelenése hasonló lehet, de vannak árulkodó különbségek. A tyúkszem tartós nyomás és súrlódás következtében alakul ki, míg a szemölcsön apró sötét pontok jelenhetnek meg, és megszakadhat a bőr természetes rajzolata. Ezek a jelek azonban önmagukban nem elegendők a biztos diagnózishoz.

A vírusos szemölcsök közös zuhanyzókban, uszodai öltözőkben és más nedves közösségi helyeken is terjedhetnek, különösen a felázott vagy sérült bőrön keresztül. A megelőzésben segíthet a fürdőpapucs használata, a saját törölköző és a láb alapos megszárítása.

A gyanús elváltozásokat nem szabad otthon kivágni vagy kapargatni, mert ezzel sérülést, fertőzést és a vírus továbbterjedését is előidézhetjük. Ha a talpi elváltozás fájdalmas, növekszik, vérzik vagy bizonytalan az eredete, érdemes bőrgyógyászhoz fordulni.