A felsőoktatási felvételik 2024-re történő átalakításának részleteiről kaptak levelet az egyetemek rektorai augusztus 19-i dátummal a Kulturális és Innovációs Minisztériumtól. 

A Hankó Balázs helyettes államtitkár jegyezte levél összefoglalja azokat a területeket, amelyekben a felsőoktatási intézményeknek dönteniük kell a felvételi eljárást illetően, választ szeptember 30-ig várnak.

A Magyar Narancs birtokába került levél szerint többek között megszűnhet az emelt szintű érettségi követelménye is.

Visszajönnek a szóbeli felvételik

Mint ismert, Csák János kulturális és innovációs miniszter július végén jelentette be, hogy átalakítják a felvételi rendszert, az egyetemeknek több beleszólásuk lesz a hallgatók kiválasztásába.

100 pontról az intézmények dönthetnek, ezzel visszajöhetnek a szóbeli felvételik. Vagyis ebben az esetben az egyetem maga dönthet arról, hogy mire és mennyi többletpontot ad a felvételizőnek, szemben a korábbi erről szóló szigorú központi előírással.

-        Változás lehet az is, hogy a tanulmányi pontok számításánál az eddigi négy tantárgy helyett az egyetemek maguk határozhatják meg, melyik ötödik tantárggyal bővítik ezt a kört.

-       Ugyanez vonatkozik az érettségi bizonyítványban szereplő vizsgaeredmények közül az ötödik érettségi vizsgatárgy kiválasztására.

-       Ez eddig szabadon választható volt, hamarosan az adott egyetem maga határozhatja meg, mit fogad el ötödik tantárgyként.

-       Változik az érettségin megszerezhető pontok számításának rendszere is 2024-től.

A legfontosabb, hogy megszűnik a felvételi követelményként előírt emelt szintű érettségi kötelezettsége.

2024-től a középszintű érettségi százalékos eredményének kétharmada számít felvételi pontként, az emeltszintű érettségi esetében a százalékkal megegyező pontszámot kap a felvételiző olvasható

 

(Forrás: napi.hu)


Gyermek Iskola