Nemrég Emma Stone és Mark Ruffalo árulták el egy interjúban, hogy legutóbbi filmjük magyarországi forgatása alatt szinte minden második nap sajtburgert ettek, annyira megszerették az itteni ízeket. Ezzel a szenvedélyükkel nincsenek egyedül, ugyanis az elmúlt évekhez hasonlóan ismét a sajtburger lett a legtöbbet rendelt étel Magyarországon, mintegy félmilliós darabszámmal – derült ki a Wolt 2023-as évösszegző statisztikájából.

A hamburger mellett a legnépszerűbb éttermi kategóriák a pizza, a tészta, a magyar konyha és a kebab voltak, a legnagyobb értékű éttermi rendelés pedig mintegy félmillió forintra rúgott. Míg a legtöbb városban ebédre csakis a sajtburger jöhetett szóba, a debreceniek a tortillát és a gyrost részesítették előnyben.

A hazai Wolt-rajongók 2023-ban sem tudták elképzelni az évüket kedvenc fogásaik nélkül, de közülük is kiemelkedik az a felhasználó, aki összesen 1257 rendelést adott le az évben, és az is, aki egy nap alatt 25-öt.

Zöldség, gyümölcs és ásványvíz landol a legtöbbek kosarában

A cég saját kiskereskedelmi online áruháza, a jelenleg hét helyszínen üzemelő Wolt Market is napról-napra népszerűbb, és az olyan kiegészítő szolgáltatásokra is nő az érdeklődés, amilyen a Wolt Drive vagy a Wolt Self-delivery. 2023-ban a legtöbb rendelést a Wolt Market Keleti élelmiszerüzlete teljesítette, ahonnan elsősorban tejet, pékárukat, csirkemellfilét, valamint friss gyümölcsöket és zöldségeket rendeltek a felhasználók.

Az utóbbi két kategóriában a banán, a kígyóuborka, a paradicsom, a citrom, a vöröshagyma, az újhagyma és sárgarépa bizonyultak a legkelendőbbnek. A Wolt felhasználói a megfelelő folyadékpótlásra is odafigyeltek, minden harmadik ügyfél bevásárlókosarában landolt ugyanis ásványvizek vagy szénsavas üdítő.

Stresszmentesen az újévbe

Az elmúlt év sokaknak tartogatott stresszes pillanatokat – legalábbis ezt bizonyítja, hogy a Wolt hazai kiskereskedelmi kínálatának játékkategóriájában a hernyós stresszoldók bizonyultak a legnépszerűbbnek.

A kozmetikumvásárlásnál is a nyugalom megteremtése volt az egyik legfőbb motiváció, az öt legnépszerűbb termékből ugyanis az első négy különböző fürdőbomba és habfürdő volt. Az elektronikai termékkategóriát egyértelműen a telefontöltők dominálták, a magyarok háziállataiknak elsősorban macskaalmot és bárányos-rizses kutyakonzervet rendeltek a Wolton keresztül. Az online vásárolt virágok között a tulipán volt a kedvenc.

Éjfél után jeget, alkoholt és óvszert rendelünk

Június óta Budapest legnagyobb részében éjjel-nappal elérhető a Wolt szolgáltatása, aminek köszönhetően a felhasználók éjjel is leadhatják rendelésüket, ha megéheznek vagy kifogynak a házibuli kellékeiből.

A Wolt Marketen este 9 és 11 között leggyakrabban 2 kilogrammos kiszerelésű jeget és mikroelemet vesznek, ami pedig az italokat illeti, elsősorban a sörök népszerűek, míg borból a száraz rozé fogyott a leginkább. Éjfél után az alkohol mellett a szexuális segédeszközök, főleg az óvszerek számítanak kelendőnek. Különösen igaz ez Valentin-napon, amikor az átlagos napokra jellemzőnél háromszor több ilyen terméket rendeltek a felhasználók.