A hosszabbítás a lakáspiacra is hatással lehet, a K&H-nál ugyanis a babaváró támogatások túlnyomó részét lakáscélra fordították az érintettek.
Az elmúlt 3,5 évben a pénzintézet több mint 225 milliárd forint értékben folyósított babaváró kölcsönt, ebből 60 milliárdot 2022-ben vettek fel, így a K&H piaci részesedése a 2021-es 11,8%-ról 13,5%-ra emelkedett.
Újabb két évet kapott a babaváró támogatás: egy friss jogszabály szerint 2024 végéig lehet igényelni a gyermekvállalást ösztönző, az állami támogatás miatt kedvezményes hitelkonstrukciót. A babaváró maximális összege 10 millió forint és a teljes futamidő alatt kamatmentes, ha 5 éven belül születik legalább egy gyermek a családban.
Ezen kívül a gyermek születését követően kérhető a hitel törlesztésének 3 évig tartó szüneteltetése is. Az állam a második gyermek megszületésekor az aktuális tőketartozás 30 százalékát, a harmadik gyermek érkezését követően pedig a teljes adósságot átvállalja.
„A jelenlegi, korábbinál bizonytalanabb gazdasági helyzetben és a magas kamatkörnyezet miatt felértékelődhet a babaváró támogatás szerepe a rendkívül kedvező kamatszintje miatt.
A kölcsön szabad felhasználású, de a K&H-nál elsősorban lakáscélra fordították a babaváró összegét az érintettek a 2019 júliusi indulás óta” – mondta Árva András, a pénzintézet lakossági szegmensért felelős marketingvezetője.
Az elmúlt 3,5 évben a K&H-nál az új babaváró hitelek volumene elérte a 225 milliárd forintot, míg a K&H piaci részesedése a 2021-es 11,8%-ról 13,5%-ra emelkedett annak köszönhetően, hogy 2022-ben 60 milliárd forintnyi babaváró hitelt folyósított a bank.
A szakember azt is elmondta, hogy bár a babaváró támogatás összege önmagában kevés egy lakás megvásárlásához, de önrészként is felhasználható az összeg, így a gyermeket vállaló házaspárok – megfelelő hitelképesség esetén – babaváró hitellel plusz államilag támogatott csok-os és esetleg még piaci lakáshitellel együtt vásárolhatnak lakóingatlant.