A Tipton új megközelítése ezzel szemben lehetővé teszi, hogy a műszeres méréseket ülő és álló testhelyzetben egyaránt elvégezzék, és az eredményeket összevessék. És hogy miért fontos ez? Mert életünk jelentős részében állunk, járunk és mozgunk.
Zachary Tipton a Tipton alapítója az elmúlt években a világ számos pontján – többek között Japánban, Mexikóban, Hollandiában és Indonéziában – vett részt látásvizsgálatokon, és azt tapasztalta, hogy az alkalmazott műszerek és protokollok országonként eltérhetnek, egy dolog azonban szinte mindenhol azonos: a műszeres vizsgálatokat ülve végzik.
„Bárhol jártam a világban, ugyanazzal az alaphelyzettel találkoztam. A páciens leül a műszer elé, és így vizsgálják meg a látását" – mondta Zachary Tipton. „Közben a mindennapi életünk jelentős részében állunk, járunk és mozgunk. Innen jött az egyszerű kérdés, miért ne tudnánk ugyanazokat a méréseket álló helyzetben is elvégezni?"
Így fogott hozzá egy saját műszaki fejlesztéshez, ami most a világon először Budapesten érhető el.

















