A K&H STEM pályázat idei eredményei egyértelműen jelzik: a fiatal tehetségek már az egyetemi évek alatt képesek rendszerszinten gondolkodni, és valós, komplex kihívásokra adni technológiailag is megalapozott, érett válaszokat.
A győztes kutatás a legmodernebb képalkotó technológiát és mesterséges intelligenciát kombinálva tette mérhetővé a korai érfalgyulladást, új lehetőséget teremtve a szív- és érrendszeri betegségek időben történő felismerésére. A második helyezett pályamunka egy viselkedési alapú modellel vizsgálta, hogyan alakítják a befektetői várakozások a magyar tőkepiac folyamatait, rávilágítva a pénzügyi döntések pszichológiai összefüggéseire.
Egy másik díjazott projekt azt mutatta be, miként lehet érzékeny egészségügyi adatokat úgy elemezni, hogy azok a feldolgozás során végig titkosítottak maradjanak, ezzel új dimenziót nyitva az adatbiztonság és az egészségügyi innováció összekapcsolásában.
A szakmai különdíjas fejlesztés pedig egy saját tervezésű, nagy hatótávolságú talajnedvesség-szenzorral és műholdas adatfeldolgozással kínál megoldást a vízpazarlás csökkentésére a mezőgazdaságban.
A pályamunkák közös jellemzője nem csupán a technológiai felkészültség, hanem az a szemlélet, amely túlmutat az egyes algoritmusokon vagy rendszereken. A hallgatók olyan projekteket választanak és valósítanak meg, amelyek meghaladják az egyetemi követelményeket. Társadalmi, gazdasági vagy környezeti hatással bíró problémákra keresnek skálázható, gyakorlati megoldásokat.

“A pályamunkák technológiai szempontból is kifejezetten érettek” – mondta Ozorai Dénes a K&H IT vezetője. “Az orvosi diagnosztikára fókuszáló projekt egy több lépéses, hibrid képfeldolgozási pipeline‑t alkalmaz, ahol a mélytanulás anatómiai lokalizációt végez, ezt klasszikus képfeldolgozási és adaptív szegmentálási lépések egészítik ki. A homomorf titkosításon alapuló fejlesztés felhőkörnyezetben, titkosított adatokon végzett számításokra épít, kliensoldali titkosítással és szerver nélküli architektúrával.
A pénzügyi szimulációs pályamunka hálózatelméleti modellre és genetikus algoritmussal optimalizált paraméterezésre támaszkodik, míg a szenzoros megoldás egyedi hardvertervezést, alacsony energiafogyasztásra optimalizált beágyazott firmware‑t és webes backend‑rendszert kapcsol össze műholdas adatok feldolgozásával - emelte ki a pályamunkák informatikai különlegességeit Ozorai Dénes.
A K&H STEM pályázat eredményei egyértelmű üzenetet hordoznak, a fiatal tehetségek már az egyetemen képesek olyan projekteket létrehozni, amelyek túlmutatnak a tantermi kereteken – és amelyekhez a gazdaság felelős szereplői, köztük a K&H, aktív szakmai partnerként kapcsolódhatnak, valódi fejlődési lehetőséget teremtve a fiatal tehetségek számára.
„A K&H elkötelezett a technológiai fejlődés és az innováció iránt, ugyanakkor legalább ilyen fontos számunkra, hogy fejlődési lehetőséget kínáljunk a tehetségek számára. A K&H IT egyfajta műhelyként működik: ma már nem csupán bank és biztosító vagyunk, hanem jelentős IT-szervezet is, közel fél ezer közvetlen IT-kollégával és több száz szerződéses szakemberrel.
Fejlesztéseink helyben valósulnak meg, ezért a legkiválóbb szakemberekkel dolgozunk együtt a digitális megoldások formálásán. A STEM pályázattal azokat a fiatalokat szeretnénk láthatóvá tenni, akik már egyetemi éveik alatt is előremutató, valós problémákra reflektáló projekteken dolgoznak. Hisszük, hogy a tudást tovább kell adnunk, és aktívan támogatnunk kell azokat, akik a jövő technológiai megoldásait az egyetemi műhelyekből indítják el.” – tette hozzé Ozorai Dénes.

















