Idén májusban a kiskereskedelmi forgalom volumene, vagyis a mennyiségi eladások éves szinten mindössze 2,1 százalékkal nőttek a naptárhatástól megtisztított adatok szerint. A szezonális és naptárhatással kiigazított adatok alapján pedig a kiskereskedelmi forgalom 1,3 százalékkal csökkent áprilishoz képest.

„Bár a májusi adat gyenge lett, ez nem törte meg a kiskereskedelmi forgalom volumenének 2023 vége óta tartó kilábalási trendet. Ugyanakkor látható, hogy a 4 százalék körüli éves dinamika egyelőre a teteje a kiskereskedelmi forgalom bővülésének” – mondta az adatokat értékelve Németh Dávid, a K&H vezető elemzője.

A májusi kedvezőtlen adat elsősorban az élelmiszer- és vegyesboltok visszafogott forgalmának köszönhető. Mindössze 0,5 százalékos volt náluk az éves növekedés, ennél gyengébb adatra legutóbb 2024 januárjában, azaz másfél évvel ezelőtt volt példa, akkor ugyanis 0,4 százalékos volt a csökkenés.

A szakember hozzátette: „A részletes adatokból kiderül az is, hogy vannak bolttípusok, amelyeknél látványos növekedés következett be májusban és az idei év első öt hónapjában. Ide sorolhatóak az illatszereket, az iparcikkeket, a bútorokat és műszaki cikkeket forgalmazó üzletek.”

Németh Dávid szerint idén a kiskereskedelmi forgalom volumene a múlt év egészéhez képest közel 4 százalékkal bővülhet, elsősorban a reálbérek növekedésének köszönhetően. Szerinte ennél nagyobb lendületre az elemző szerint akkor lehet számítani, ha a háztartások fogyasztási hajlandósága érdemben javul, de erre a mostani kilátások szerint egyelőre kevés esélyt van.


Pénzügy