A portál előrejelzése szerint a három őszi hónap során az új konstrukció adhatja a lakáshitelek közel kétharmadát, ami a piaci hitelek háttérbe szorulását vetíti előre.

Látványos felfutás várható

A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján az Otthon Start szeptemberben 20 milliárd forintos folyósítással indult, mintegy 850 szerződés teljesítésével. A BiztosDöntés.hu számításai szerint októberre 60 milliárd, novemberre pedig 70–80 milliárd forintnyi kifizetés várható, ahogy a korábban beadott kérelmek lezárulnak.

A lakáshitelek esetében az igényléstől a folyósításig általában 4–6 hét telik el, ezért a statisztikai adatokban mindig némi késéssel mutatkozik meg a kereslet. Gergely Péter szerint az első roham lecsengése nem a kereslet csökkenését, hanem a korábban elhalasztott igények gyors megjelenését és a piac normalizálódását tükrözi.

Az új kérelmek novemberben is folyamatosan érkeznek, és a banki folyamatok gyorsulása miatt egyre több esetben már néhány héten belül megtörténik a folyósítás.

Hosszabb átfutás, mint a babavárónál

az Otthon Start hitel veszi át a piaci lakáshitelek szerepét

Az Otthon Start nem a gyors, fogyasztási jellegű konstrukciók közé tartozik, mint például a babaváró vagy a munkáshitel, ahol akár 3–5 nap alatt megtörténhetett az utalás. Az új hitel klasszikus jelzálogalapú termék, ezért az értékbecslés, bírálat és földhivatali ügyintézés miatt hosszabb feldolgozási időre van szükség – új építésű ingatlanok esetében akár hónapokra is.

A BiztosDöntés.hu elemzése szerint az Otthon Start felfutása a CSOK Plusz mintáját követi, ahol a folyósítás hónapról hónapra bővült, és a csúcsot 4–5 hónappal az indulás után érte el. Most ugyanez a folyamat várható, csak gyorsabb ütemben és nagyobb volumenben: a szeptemberi 20 milliárdot követően októberre 60, novemberre pedig 70–80 milliárd forint lehet a kifizetés.

A támogatott hitelek aránya történelmi csúcson

Szeptemberben már jól látszott az Otthon Start hatása: a támogatott hitelek aránya egy hónap alatt 21-ről 35 százalékra ugrott, miközben a piaci hitelek volumene 81,7 milliárdról 69,8 milliárd forintra csökkent. Ez a változás elsősorban az Otthon Start szeptemberi 20 milliárdos megjelenésének köszönhető, amely részben kiszorította a piaci hiteleket – emeli ki Gergely Péter.

Az MNB adatai szerint augusztus–szeptemberben összesen 228 milliárd forint lakáshitelt folyósítottak, így a BiztosDöntés.hu szerint október–novemberben, amikor az Otthon Start már havi 60–70 milliárd forint körül mozog, a támogatott hitelek részesedése 60 százalék fölé emelkedhet. Ez rekordot jelentene, hiszen korábban a támogatott hitelek legnagyobb aránya 2022 májusában volt, az MNB Zöld Otthon hitel idején, 52 százalékkal.

Egyre nagyobb hitelösszegek

A program indulásakor jellemző 25 millió forintos átlaghitel novemberre 28–30 millió forintra nőhetett, és az év végére 30 millió forint feletti átlagösszeg is reális lehet. Az új építésű lakások megjelenése a piacon további növekedést hozhat.

Míg kezdetben Budapest dominált, idővel a vidéki és agglomerációs igénylések aránya nőhet, ami az ottani alacsonyabb ingatlanárak miatt mérsékelheti az átlaghitel nagyságát. A BiztosDöntés.hu így 30 millió forint körüli átlaggal számol.

A szakértő szerint az Otthon Start sikeresen bizonyította, hogy továbbra is komoly igény van a fix, kedvezményes kamatozású lakáshitelekre. A program jelentősen átrendezte a magyar lakáshitelpiacot, és amíg a feltételek változatlanok, tartósan fennmaradhat ez az átrendeződés.

A bankok versenybe lendültek

A BiztosDöntés.hu Otthon Start kalkulátora szerint a pénzintézetek komoly erőforrásokat mozgósítanak a konstrukció népszerűsítésére, és különféle kedvezményekkel próbálják magukhoz csábítani az ügyfeleket.

  • Erste Bank: akár 360 ezer forint összesen – 200 ezer forint jóváírás a hitel folyósításakor, további 40–40 ezer forint, ha az ügyfél biztosítást köt és új számlát nyit.

  • Gránit Bank: 2,85 százalékos kamat, 200 ezer forintos jóváírás, valamint induló költségek visszatérítése és díjmentes folyósítási jutalék.

  • MagNet Bank: 100 ezer forintos IKEA-utalvány jár, ha az ügyfél legalább 10 millió forintos kölcsönt kér december 31-ig, és a folyósításkor már van számlája a banknál.

  • MBH Bank: 100 ezer forintos Mol-ajándékkártya és további 100 ezer forintos jóváírás, ha legalább 350 ezer forintos jövedelem érkezik a banki számlára.

  • K&H Bank: 200 ezer forintos jóváírás a helyben vezetett számláról törlesztett hitelekhez, plusz akár 120 ezer forint, ha az ügyfél bankot vált.

  • CIB Bank: 2,95 százalékos kamat és 250 ezer forintos egyszeri jóváírás, továbbá két számlacsomag esetén 0 forintos számlavezetés a futamidő végéig.

  • OTP Bank: az ügyfelek számára egyéves türelmi idő is elérhető, amely alatt csak kamatot kell fizetni.

  • UniCredit Bank: 2,9 százalékos kamat, valamint egy havi törlesztőrészlet visszatérítése, de legalább 100 ezer forint.

  • Raiffeisen Bank: 200 ezer forintos jóváírás, és kedvezmények az induló költségeknél.

A pénzintézetek tehát komoly versenybe kezdtek az ügyfelekért, ami tovább növelheti az Otthon Start program népszerűségét és a támogatott lakáshitelek arányát a piacon.