A Variety.com értesülése szerint a beIN Media Group teljes egészében felvásárolta a stúdiót. A cég a Quatar Investment Authorityt és a Colony Capitalt magában foglaló befektetői konzorciumtól vette meg a stúdiót. A konzorcium 2010-ben 660 millió dollárért vásárolta meg a Miramaxot a Disneytől. A Miramaxnál mintegy 700 film jogai vannak. A stúdió egy ideig filmkatalógusa darabjait bocsátotta áruba, de az utóbbi időben ismét új produkciókon kezdett dolgozni. 2016-ban a Miramax egy sor mozifilmet finanszíroz, továbbá társforgalmazóként is fellép: ezek között szerepel a Tapló télapó és a Bridget Jones naplója című filmek folytatása, vagy a Michelle és Barack Obama találkozásáról szóló Southside With You című játékfilm forgalmazása.
Melyik mozifilm áll igazán közel Hozzád? Kalkulátorunk most elárulja! (kattints a képre)
A Miramax gyártja a From Dusk Till Dawn: The Series című tévésorozatot is. Steve Schoch, a Miramax főnöke közleményében hangsúlyozta, hogy a beIN szárnyai alatt növelni akarják készülő mozis és televíziós produkcióik számát, szélesítik forgalmazói kapacitásukat, és független stúdióként vezető szerepet akarnak betölteni. A Miramax Santa Monica-i, londoni és ázsiai irodáiban mintegy 120 alkalmazott dolgozik. A Variety szerint nem lesznek elbocsátások a tulajdonoscsere miatt és a vezetőséget sem cserélik le. A dohai központú beIN médiacsoport 2014-ben jött létre. Korábban az al-Dzsazíra médiacsoport sportműsorait készítette.
Elnöke, Nasszer al-Kelaifi elmondta, hogy a Miramax megvásárlásával a szórakoztatóiparban akar nagyobb szerephez jutni és az új műsorok, filmek gyártásában is előre akar lépni. A Miramaxot 1979-ben alapította Harvey és Bob Weinstein, a stúdió színvonalas, számos Oscar-díjat elnyert filmjeivel (Az angol beteg, Nem vénnek való vidék) szerzett hírnevet magának. A Disney 1993-ban vásárolta meg, a Weinstein fivérek 2005-ben szálltak ki a cégükből, mert szembekerültek anyavállalatukkal.