Év végére megállt az egész 2022-re jellemző intenzív kamatemelési sorozat, január végén és február elején pedig már több nagybank is arra a döntésre jutott, hogy ideje csökkenteni a lakossági kölcsönök kamatait, ami főként a jelzáloghiteleket és a fogyasztóbarát személyi kölcsönöket érintette. 

A referenciamutatók alapján, bár azok jelentősen csökkentek a tavaly őszi csúcshoz képest, még mindig nehéz jósolni, ugyanis a decemberre is jellemző hullámzás januárban folytatódott. A hónap első felében még számottevően csökkent a lakáshitelek jelentős részénél alapul vett BIRS, a hónap második felében viszont ismét az emelkedő tendencia vált jellemzővé. Így a február első napján közzétett MNB-s adatok szerint

- az 5 éves BIRS 8,87 százalékon.

- a 10 éves BIRS 7,98 százalékon,

a 20 éves BIRS kamat értéke pedig 7,88 százalékon állt.

Hogyan változtatták a kamatokat a bankok január végén és február elején?

A Bank360.hu összegzése szerint a K&H Bank január végén csökkentette a jelzáloghitelek kamatát, a piaci kamatozású zöld hiteleknél és a fogyasztóbarát lakáshiteleknél is 1 százalékponttal. A módosítás egyformán érintette az öt- és a tízéves kamatperiódusú hiteleket, valamint a futamidő végéig fix kamatozásúakat. 

Az Erste Bank január utolsó napján tette közzé a módosítást, ami szintén a jelzáloghitelekre vonatkozott. Szinte minden esetben csökkentett a hitelek kamatain:

- az ötéves kamatperiódusú lakáshiteleknél 1,18 százalékpont volt a legnagyobb mértékű mérséklés, ami a nettó 200 ezer forint jövedelem alatt is igényelhető kölcsönökre vonatkozott,

- a tízéves kamatperiódusú hiteleknél 0,73-0,98 százalékpont volt a csökkentés mértéke,

- a fix 15 éves hiteleknél 0,63,

- a fix 20 éves hitelek pedig 0,53 százalékponttal lettek alacsonyabbak a kamatok. 

Emellett az Erste módosította a szabad felhasználású jelzáloghitelek, a hitelkiváltó és a fogyasztóbarát lakáshitelek kamatait is, az esetek többségében csökkentve azokat. A lakáshiteleknél így februártól 10,72 százalékos kamattal lehet kölcsönhöz jutni. Az Erste a fogyasztóbarát személyi kölcsönök kamatát is mérsékelte 0,98-1,28 százalékponttal. 

Hasonlóan módosítást hajtott végre a másik nagybank, az OTP is: a fogyasztóbarát személyi kölcsönök kamatát 0,61, illetve 0,98 százalékponttal csökkentette a különböző jövedelmi sávokban. 

A Raiffeisen Bank a személyi kölcsönök kamatán valamelyest emelt, 0,34 százalékponttal, illetve néhány konstrukciónál minimálisan lefelé korrigált. A módosítás után a Raiffeisennél személyi hitelt 13,39 és 21,99 százalék közötti kamattal lehet felvenni.


Pénzügy