Foglalás előtt tájékozódjunk!
Az országos járványügyi helyzet folyamatos lassú, de mégiscsak folyamatos javulása miatt 2021 nyarán már konszolidálódhat a helyzet. Bár elképzelhető, hogy védettséget igazoló okmányokra mindenképpen szükségünk lesz, minden bizonnyal elkezdhetjük jó előre megszervezni a tervezett egyéni vagy családos külföldi nyaralásunkat. Arra persze nem érdemes várni, hogy a pandémiával összefüggő minden bizonytalanság eltűnik a közéletből és a közbeszédből, sőt a nyaraló felelőssége és kötelessége lesz továbbra is annak mérlegelése, hogy tájékozódjon az aktuális körülményekről, amelyek gyakorlatilag mind az indulás, mind a hazaérkezés pillanatáig változhatnak. A 2021 január végi előrejelzések adataiból úgy tűnik 2020 végén és az új év elején egyre többen kezdték kihasználni az utazási irodák által meghirdetett előfoglalási akciókat, ami mindenképpen bizakodásra adhat okot. Bár a mögöttünk hagyott esztendőben a magyarok többsége a belföldi nyaralást választotta, nem sokkal költöttek kevesebbet belföldi nyaralásukért, mint egy hozzánk közeleső országban eltöltött hasonló szolgáltatás igénybevételéért. Természetesen a 2021 első negyedévében foglalókban is számtalan kétség merül fel abban a vonatkozásban, hogy mikortól és milyen feltételekkel lehet majd pontosan utazni. Az előfoglalást már elvégzők többségét megnyugtathatja, hogy a legtöbb utazási iroda ajánlata szerint, amennyiben a járványhelyzettel összefüggésben törlésre kerül egy az adott járat, akkor a foglalók a teljes befizetett összeget visszakapják.
A külföldi nyaralás idén sem lesz olcsó, sőt!
Az utazási irodák szakemberei szerint a járványhelyzet folyamatos javulása egy dolgon egészen biztosan nem fog változtatni: a külföldi nyaralás idén is egyet fog jelenteni a nem csekély mértékű pénzköltéssel. Ellenben, ha tudatosan készülünk a nyaralásra, jelentős összegeket spórolhatunk meg. Mivel az emberek többségét a járvány miatti félelem már nem állítja meg, már idén is rengetegen éltek az előfoglalás lehetőségével. A későbbi esetleges balesetekkel összefüggésben felmerülő jelentős anyagi költségek elkerülése érdekében sokan kötöttek már valamilyen biztosítást, melyek kiválasztásánál ma már kiválóan működő biztosítás kalkulátorokra is támaszkodhatunk. Alapos felkészüléssel és tervezéssel tehát akár jelentősen csökkenthetjük az utazás költségeit.
Ezeket a hibákat, ha lehet ne kövessük el!
A tapasztalatok azt mutatják, hogy a külföldi utazást tervezők egy jelentős része hitelből fedezi a kikapcsolódását. Ne utazzunk külföldre nyaralni, ha nem rendelkezünk a nagyobb kiruccanáshoz szükséges anyagi háttérrel. Bár a különböző hazai bankok és hitelintézetek sokféle személyi hitelkonstrukciót kínálnak az ügyfelek rendelkezésére, az utazás után egyáltalán nem fog jól esni a törlesztőrészletek folyamatos fizetése. A nyaralásra lehetőleg úgy készüljünk, hogy hónapokkal korábban visszafogjuk a felesleges költéseket, melyekkel jelentős összegeket spórolhatunk meg. Jó, ha azzal is kalkulálunk, hogy a költségek drasztikus mértékben megemelkednek a főszezonban, így amennyiben munkánk és lehetőségeink engedik utazzunk főszezonon kívül. A főszezonban ugyanis nemcsak a szállások, hanem minden egyéb szolgáltatás is nagyságrendekkel drágább.