Ebben a környezetben érkezett meg szeptemberben Magyarországra a Nutricook, amely hét termékkel lépett piacra, és egyik kiemelt készülékében, a Revolutionben kerámia tapadásmentes bevonatot használ.

A tapadásmentes serpenyők és főzőfelületek évtizedek óta a konyhák alapdarabjai, az utóbbi időben azonban egyre több vásárló figyeli azt is, pontosan milyen bevonat kerül kapcsolatba az étellel. A hagyományos tapadásmentes felületeknél az egyik legismertebb alapanyag a PTFE, amelyet a köznyelv gyakran egyszerűen teflonként emleget. Mellette egyre több készüléknél jelennek meg kerámia, jellemzően szilícium-dioxid-alapú bevonatok is. A két megoldás között nem pusztán az elnevezés különbözik.

Kerámia vagy teflon?

A kerámia bevonatok egyik gyakorlati előnye, hogy könnyen tisztíthatók, és kevés zsiradék mellett is tapadásmentes főzést tesznek lehetővé. Magasabb hőmérsékletet is jól viselhetnek, ugyanakkor a tartósságuk nagyban függ attól, hogyan használják őket.

A többi tapadásmentes felülethez hasonlóan a kerámia bevonatok is megfelelő használat mellett őrzik meg legjobban a tulajdonságaikat. A fa-, szilikon- vagy más kímélő eszközök, valamint a gyengéd tisztítás segítenek hosszabb távon is megőrizni a bevonat tapadásmentes tulajdonságait.

A PTFE-bevonatok ezzel szemben régóta elterjedtek és tartós tapadásmentes tulajdonságuk miatt váltak népszerűvé. A körülöttük folyó vita ma elsősorban azért került újra előtérbe, mert az Európai Unióban jelenleg is zajlik egy széles körű PFAS-korlátozási javaslat értékelése.

Bizonyos PFAS-vegyületekre és felhasználási területekre ugyanakkor már korábban is vezettek be korlátozásokat, miközben az Európai Vegyianyag-ügynökség, az ECHA szakmai bizottságai egy jóval szélesebb szabályozási javaslatot vizsgálnak.

A folyamat tehát még nem ért véget, de a gyártóknak és a fogyasztóknak is egyre fontosabb kérdéssé vált, milyen anyagokat használnak a mindennapi használati tárgyaikban. A változás a konyhai gépek piacán is látszik, ahol már egyre több gyártó kínál PTFE-mentes alternatívákat.

A magyar vásárlóknál is megjelent az igény

Ebbe a trendbe illeszkedik a Nutricook magyarországi megjelenése is. A márka szeptemberben hét termékkel lépett be a hazai piacra, egyik kiemelt készüléke, a Revolution pedig kerámia tapadásmentes bevonattal készül.

A cég szerint a döntésben nemcsak technológiai szempontok, hanem a vásárlói igények változása is szerepet játszik.

„A magyarok sokat főznek, közben pedig egyre erősebben jelen van az egészségtudatosság is. Azt látjuk, hogy egyre többen keresik a hagyományos olajban sütés alternatíváit, és a teflonmentes megoldások iránt is nő az érdeklődés. A vásárlók ma már nemcsak azt nézik, hogy mit tud egy készülék, hanem azt is, milyen anyagokkal találkozik benne az étel.” – mondta Magdalena Zacharzewska-Bányai, a Nutricook CEE-régióért felelős brandmenedzsere.

A Revolution PTFE-, PFOA- és PFAS-mentes, az ezt igazoló tanúsítványok pedig szükség esetén rendelkezésre állnak. A készülék étellel érintkező bevonatos felületei kerámia tapadásmentes bevonattal készülnek.

„A Nutricook az egészségtudatosabb főzést tekinti az egyik alapelvének, ezért választottuk a kerámia tapadásmentes bevonatot. Ez illeszkedik ahhoz az irányhoz, amelyet a termékfejlesztés során követünk, és a fenntarthatósági szempontokat is figyelembe vettük” – fogalmazott a Nutricook CEE-régióért felelős brandmenedzsere.

Nem csak az air fryerek változnak

A bevonatok mellett maga a konyhai kisgépek piaca is átalakulóban van. Az elmúlt években az air fryerek váltak az egyik legismertebb új konyhai eszközzé, közben azonban egyre több olyan készülék jelenik meg, amely több korábbi gép funkcióját próbálja egyetlen eszközbe sűríteni.

A Revolution is ebbe a kategóriába tartozik: grillként, air fryerként és multicookerként használható, összesen 12 funkcióval. Az alapvető forrólevegős sütés mellett sous vide, lassú főzés, párolás, valamint rizs- és gabonafőzés is rendelkezésre áll.

„A Revolutionnel azt szerettük volna elérni, hogy a kényelmesebb hétköznapi főzés és az egészségtudatosabb megközelítés között ne kelljen választani. Nem egy újabb, egyetlen feladatra használható gépet akartunk létrehozni, hanem egy olyan készüléket, amely grillt, air fryert és multicookert egyesít. Így a megszokott családi ételektől a grillezésen át a lassan főtt fogásokig többféle étel is elkészíthető ugyanabban a készülékben.” – mondta Magdalena Zacharzewska-Bányai, a Nutricook CEE-régióért felelős brandmenedzsere.

A 8,5 literes Revolution hároméves garanciával, magyar nyelvű használati útmutatóval és magyar nyelvű ügyfélszolgálattal kerül a hazai piacra. A termék iF Design Award elismerést is kapott.

A Nutricook készülékei szeptembertől az Amazestore.hu hazai forgalmazói oldalán, a MediaMarkt üzleteiben és webshopjában, valamint az Alza.hu és az Allegro.hu kínálatában érhetők el. A Revolution több MediaMarkt-áruházban Budapesten és vidéken személyesen is megtekinthető.