„A gyors és hatékony hitelbírálat, a kedvező – de piaci alapú – kamatszint és a megfelelő korlátok közé szorított folyósítási díjak egyaránt feltételei a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Minősített Vállalati Hitelprogramjának (MVH). Az Erste nem először bizonyítja, hogy ügyfelei igényeihez alkalmazkodva gyorsan képes reagálni a piaci változásokra, és az elérhető legjobb konstrukciókkal képes segíteni őket a fejlődésben” – mondta Jelasity Radován, a bank elnök-vezérigazgatója.

Az Ersténél az első hét hónapban 86 százalékkal nőtt a kkv-szektornak folyósított új hitelek állománya. Ez részben az elmúlt év visszafogott teljesítményének és az inflációs környezet miatt növekvő forgóeszköz-finanszírozási igénynek is a következménye, ugyanakkor már megjelenik benne a beruházások iránti kereslet növekedése is.

Ezt mutatja, hogy a kkv-hitelek állománya július végén már 5 százalékkal magasabb volt az Ersténél a tavalyinál. „Habár a magyar vállalatok beruházásainak nem a hitelkamatok szintje a fő gátja, az MVH keretén belül nyújtott kölcsönökkel a bankszektor is bizonyítja, hogy elemi érdeke a gazdasági növekedés felgyorsulása” – hangsúlyozta az Erste elnök-vezérigazgatója.

Az egri borvidék piacvezető pincészete, az Ostorosbor Zrt. 400 millió forint értékű beruházást valósít meg a kedvező feltételű hitel segítségével. A fejlesztési forrás felét a KAP-ban elnyert támogatást adja, 50 millió forint az önerő, míg a cég most 150 millió forintos MVH-hitelt vesz fel.

Minősített Vállalat Hitel

A fejlesztés legnagyobb részét a kapacitás-bővítés teszi ki: új erjesztő tartályokat telepítenek és növelik a raktárkapacitást is. A beruházás egy másik része a fenntarthatóságot szolgálja: a fűtéskorszerűsítés mellett új gázkazánt szereznek be, fejlesztik az épületek szigetelését is, ezzel növelve a cég energiahatékonyságát. 

„A fenntarthatóság egyre fontosabb kérdés minden vállalkozás számára, és kiemelt jelentőséggel bír kereskedelmi partnereiknél is” – emelte ki Soltész Gergő, az Ostoros Családi Pincészet elnök-igazgatója. Szerinte az, hogy a gondokkal küzdő ágazatban ők növekedni tudnak elsősorban a minőségi termékeknek köszönhető: több nemzetközi nagy borversenyen nyertek aranyérmet az elmúlt időszakban.

Ugyanakkor a kereskedelmi partnerek és fogyasztók igényeihez igazodó választékbővítés, az új kiszerelések megjelenése, valamint a tudatos marketingtevékenység is fontos eleme a sikernek. Ez a bővülés, piaci részesedésük emelkedése az, amire alapozva belevágnak a fejlesztésbe, és amitől nem csak további növekedést, de a hatékonyságuk javulását is várják.


Pénzügy