A Serie A (és a Coppa Italia) 2024-ben debütált a Network4 sportcsatornáin és a NET4+ streamingplatformon. A közönség visszajelzése azonnal egyértelművé tette, hogy hatalmas az igény Magyarországon az olasz focira, amely igényt a médiacsoport próbálta maximálisan kiszolgálni: az előző szezonban a bajnokság mérkőzéseinek 96%-át élőben láthatták a rajongók. Emlékezetes szezon volt, hiszen a Napoli és az Inter az utolsó fordulóig előzgették egymást. 

Az új szezonban a címvédő Napoli és a 2024-es győztes, 2025-ben BL-döntőbe jutó Inter tűnik a legerősebb együttesnek, de a nyáron edzőt váltó és a keretét – többek között Luka Modriccsal – megerősítő Milan, valamint az örökranglista első helyén álló Juventus is ott lehet a végelszámolásnál.

Érdemes lesz még figyelni a csendben, de remekül építkező Comóra, valamint a két római csapatra, a Romára és a Lazióra is.

A Serie A egyetlen magyarja továbbra is Balogh Botond, a válogatott középhátvédje, akinek nem lesz könnyű dolga a Parmában, mert sok remek játékos van a posztján a sárga-kékeknél. 

A Bundesliga továbbra is a magyar futballszurkolók egyik kedvenc európai bajnoksága, a Bayern München, a Borussia Dortmund, a Bayer Leverkusen és az RB Leipzig mérkőzéseit szép számmal nézik Magyarországon. Pénteken rögtön egy rangadóval rúgja be a kaput a Bundesliga, hiszen az ARENA4-en érkezik a Bayern München - RB Leipzig találkozó. 

Az induló szezon azért is izgalmas, mert a Bayernen és a Dortmundon kívül mindegyik kihívó kerete jelentősen átalakult. A Bayer Leverkusen ugyan elveszítette a legjobbjait – Florian Wirtz, Jeremie Frimpong, Jonathan Tah, Granit Xhaka távozott –, sőt az edzőjét (Xabi Alonso) is, de Erik ten Hag vezetésével, no meg fiatal tehetségekkel próbál ismét versenyképes lenni. 

Melyik TV adja a bundesliga meccseket és a seria A olasz focimeccseket?

Ugyanez a helyzet az RB Leipzig háza táján, a nyáron kinevezett Ole Werner irányításával az előző szezon hetedik helye után szeretnének most beférni a legjobb négy közé. Az Eintracht Frankfurtot eddig sem kellett félteni az átigazolások terén, Hugo Ekitiké utódja az előző szezon legeredményesebb német labdarúgója, Jonathan Burkardt lett. Nem mellesleg a Werder Bremen, a Köln és az Augsburg is új vezetőedzővel vág neki a mostani kiírásnak, többek között emiatt lesz minden eddiginél kiszámíthatatlanabb a pénteken kezdődő idény.

A magyarok helyzete változatlan Lipcsében: Gulácsi Péter maradt az első számú kapus, a középhátvéd Willi Orbánnal pedig alighanem kezdőként számol Ole Werner. Dárdai Bence a Wolfsburgban, míg Schäfer András az Union Berlinben bizonyíthat idén is.

Ebben az idényben is a Network4 sportcsatornái, az ARENA4 és a MATCH4, valamint a NET4+ streamingszolgáltató közvetítik a Serie A és a Bundesliga küzdelmeit. A magyarok kedvenc bajnokságai a hétvégén startolnak és izgalmas mérkőzésekkel kecsegtetnek a 2025/26-os idényben is.

Kiemelt mérkőzések a Serie A és a Bundesliga első fordulójából:

- Bayern München - RB Leipzig, péntek, 20:15, ARENA4, NET4+

- Sassuolo - Napoli, szombat, 18:30, ARENA4, NET4+

- Milan - Cremonese, szombat, 20:45, ARENA4, NET4+ 

- St. Pauli - Borussia Dortmund, szombat, 18:30, MATCH4, NET4+  

- Juventus - Parma, vasárnap, 20:45, ARENA4, NET4+


Sport