Kezdjük a védőfelszereléssel!
A védőfelszerelés az alapfelszerelés fontos részét képezi, de különösen a szemvédő, amely nélkül sehol sem játszhatsz. Ez lehet egy, a Combat Zone által forgalmazott védőfelszerelések között is elérhető védőszemüveg, vagy akár maszk is.
Mindkettő esetében fontos, hogy teljesen takarják és körülzárják a szemet, illetve a szemgödröt. Hogy kiderüljön, bírják-e az általad választott modellek a gyűrődést, érdemes még a játék előtt tesztelni őket.
Lőj rájuk pár lépés távolságból, legalább 380 FPS, vagy annál erősebb fegyverrel! Bár lehet, hogy vérezni fog a szíved miattuk, ha megadják magukat, de az lebegjen előtted, hogy legalább nem a szemeid bánták a dolgot!
A shemagok (arab sálak) pedig kiválóak lesznek a fejed és a nyakad védelmére, míg a kesztyű megvédi a kezeidet a tüskéktől, a törött üvegektől, a kóbor BB-ktől vagy más hasonló veszélyforrásoktól, amelyek a játék helyszínén előfordulhatnak.
Folytassuk a ruházattal!
A ruházatot illetően bőven elég a nadrág, zubbony vagy ing, télre pedig érdemes beszerezni egy aláöltözetet, melyekből akár fűthető változatot is vásárolhatsz. Ezeken felül kiemelt jelentőséggel bír még a megfelelő lábbeli, hiszen egy sima edzőcipő nem fogja megfelelően tartani a bokát, szükség lesz egy bakancsra.
A taktikai mellény ugyan az első néhány játékra nem lesz fontos, de ahogy gyarapodik a felszerelésed, igazán hasznos tud lenni, mivel az összes fontos cuccodat rá lehet aggatni.
Végül jöjjenek az egyéb fontos kiegészítők!
Ha szeretnéd minél egyszerűbben megoldani a BB utánpótlást, akkor mindenképpen érdemes a játékterületre egy BB-tartót is magaddal vinned. Egyesek ezt üdítős flakonból, zárható tasakból vagy ezen két eszköz házasításából készítik el, de a fentebb említett webáruház kínálatában találhatsz erre a célra tervezett eszközt.
Emellett még a tartalék akkumulátort, az innivalót és a csokit említenénk. Az előbbit ugyan nem kötelező bevinni a játék területére, de vész esetén biztosan jól fog jönni majd.
A csoki segítségével pedig kibírhatod a kör végéig, amikor is lehetőséged van nyugodtan elfogyasztani a magaddal hozott ételeket, míg az ital megléte gondoskodik a megfelelő belső hidratációról, ami a nyári játék alkalmával igazán nagy jelentőséggel bír.
Most, hogy már ismered az alapfelszerelést alkotó fontosabb eszközöket, nekiállhatsz felkutatni azokat a boltokat és webhelyeket, ahol a legjobb áron tudod őket beszerezni. Ilyen lehet például a cikkben már többször is említett Combat Zone, amelynek a kínálatában minőségi termékek érhetők el nagyszerű áron.