Ilyen például az elhízás, ami a WHO szerint a leggyakoribb nem fertőző krónikus betegség a világon. A túlsúlyos gyerekeknél nagyobb esély van arra, hogy magas vérnyomás, szív- és érrendszeri problémák vagy anyagcserebetegségek, például 2-es számú cukorbetegség alakuljon ki.
Megfelelő táplálkozással tudunk tenni azért, hogy elkerüljük ezeket a betegségeket, a szűrővizsgálatoknak köszönhetően pedig időben kiderülhet, ha mégis kezelésre van szükség ahhoz, hogy a fiatalok teljes életet élhessenek. A gyermekeket gyógyító szakemberek számára meghirdetett K&H gyógyvarázs pályázaton ezért idén az anyagcserebetegségek felismerését és gyógyítását segítő műszerekre kiemelt figyelem jut.
Egy kisbaba hozzátáplálásakor még jobban odafigyelnek a szülők az egészséges ételekre, de ahogy cseperedik a gyerek, a napi rohanásban egyre jobban háttérbe szorulhat ez a hozzáállás. Többször előkerülnek a nassolnivalók és édességek, a család a TV előtt eszik, az étkezések rendszertelenné válnak, gyümölcs és zöldség is kevésbé kerül az asztalra.
Az egészségtelen táplálkozás és a mozgáshiány azonban kihatással van a gyerek egész szervezetére, és számos olyan betegséget idéz elő akár már fiatalkorban is, ami régen leginkább a felnőttek „kiváltsága” volt. Ilyen például a túlsúly és az elhízás, amely hazánkban az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet szerint minden 5. gyereket érint.
Ez egyrészt pszichés nehézségekhez vezethet, hiszen a túlsúllyal küzdő gyerek nem elégedett saját testével, másrészt igen komoly testi betegségeket is előidézhet, például magas vérnyomást, szív- és érrendszeri problémákat valamint anyagcserezavarokat.
Jó hír azonban, hogy megfelelő táplálkozással tudunk tenni azért, hogy ezek ki se alakuljanak, ha pedig más okból mégis megbetegszenek a gyerekek, szűrővizsgálatokkal a problémák időben felismerhetők és kezelhetők. Az idén 20 éves K&H gyógyvarázs program ezért most az anyagcsereproblémák diagnosztikáját és gyógyítását segítő orvosi műszerekre kiemelt figyelmet fordít, hogy az orvosok okos döntéseinek hála minél hamarabb kiderüljön, ha gond van, és a kezelés mielőbb megkezdődhessen.
Természetesen nemcsak az orvosoknak, a szülőknek is oda kell figyelni az alábbi betegségekre, és amennyire csak lehet, megfelelő táplálkozással és mozgással megelőzni őket:
magas vérnyomás
Jelenleg már 9000 18 év alatti fiatalt érint hazánkban a magas vérnyomás, és számuk egyre nő. Ezeknek a gyerekeknek gyakran fáj a fejük, szédülnek, hányingerük van, de az orruk is rendszeresen vérezhet.
A magas vérnyomás több szövődményhez vezethet, rövid- vagy hosszútávon szív- és érrendszeri problémákat okozhat. Ha a problémát az elhízás okozza, az életmódváltás jelentős javulást hozhat: a fogyás, a sószegény diéta és a sport hatására normalizálódhat a vérnyomás. Ezért fontos, hogy a tünetek jelentkezésekor forduljunk szakemberhez, aki megfelelő étrendet és mozgástervet tud javasolni, és így akár teljesen meg is gyógyulhat a kis beteg.
szív-és érrendszeri problémák
Magyarországon a vezető halálokok között vannak a szív- és érrendszeri betegségek, ezért kiemelten fontos, hogy ne ágyazzunk meg ezeknek már gyerekkorban a helytelen táplálkozással. Az elhízás hatására ugyanis megnövekedhet a szív mérete és a szívizom falának vastagsága, amely akadályozza a vér pumpálását.
Ezen kívül a túlsúlyos fiatalok vérében nagyobb számban megfigyelhető a vérzsír egy fajtája, a szívvédő HDL-koleszterinszint viszont lecsökken. Sok esetben ezek tünetmentesek maradnak, és csak akkor derül ki, hogy baj van, amikor már elhagyhatatlan az élethosszig tartó gyógyszeres kezelés vagy akár műtét.
A rendszeres szűrővizsgálatok időben felfedhetik a problémát, de legjobb, ha nem is adunk nekik táptalajt: inkább friss gyümölccsel és zöldséggel kínáljuk csemeténket, az édességet csak heti néhány alkalommal engedélyezzük kis mennyiségben, a gyorsételek pedig kerüljenek le teljesen a porondról. A változatos, kiegyensúlyozott étrend mellett természetesen fontos a mozgás is: naponta 1,5 óra intenzív és 3 óra, a sétával egyenértékű lassabb mozgás az ideális a gyerekek számára.
anyagcserebetegségek
Ezeknek a betegségeknek egy része veleszületett rendellenesség, de környezeti hatások miatt is kialakulhatnak. A régebben csak az idősebb felnőttekre jellemző 2-es típusú cukorbetegséget egyre több fiatalnál fordul elő, pedig ha időben észreveszik, még akár vissza is fordítható a diabétesz kialakulása.
Például, ha egy iskolásnál magas vércukor- és inzulinszintet mérnek, valószínű, hogy a gyerek elindult a cukorbetegség irányába. Kiegyensúlyozott táplálkozással: rostdús, fehérjében gazdag ételekkel, lassú felszívódású szénhidrátokkal, kevés édességgel tudunk tenni azért, hogy elkerülje csemeténket a diabétesz. Emellett pedig a rendszeres szűrővizsgálatok is döntő szerepet játszanak abban, hogy felismerjék a jeleket, hiszen ez meghatározhatja, megbetegszik-e a gyerek, és ha igen, milyen mértékben.