Az esemény során az ország legjobb éttermei kifejezetten erre az alkalomra összeállított, többfogásos menüsorokkal készülnek, előre rögzített árakon.

A Top kategóriás éttermek menüi 6.900 forinttól, a Prémium besorolású helyek 8.900 forinttól, míg az Exkluzív kategória képviselői 10.900 forinttól érhetők el – szervizdíjjal együtt, így valóban átlátható és tervezhető gasztroélményre számíthatnak a vendégek. A rendezvény kizárólag előzetes asztalfoglalással látogatható, a helyeket a www.etteremhet.hu
 oldalon lehet lefoglalni.

Rekordszámú csatlakozó étterem, változatlan minőség

A tavaszi Országos Étterem Héthez idén 234 hazai top étterem csatlakozott az ország minden pontjáról. A résztvevők között számos olyan vendéglátóhely található, amely szerepel a hazai gasztrokiadványok Top 100-as listáján, sőt 16 étterem nemzetközi Michelin-ajánlással is büszkélkedhet. A szervezők ígérete szerint az éttermek idén sem engednek sem a kreativitásból, sem az alapanyagok minőségéből – miközben az árak a tavalyi szinten maradtak.

Ahogy azt a visszatérő vendégek már megszokhatták, több étterem kedvező felár ellenében bővített menüsorral is készül, így még szélesebb kínálatból lehet válogatni.

Új színfolt a programban: csatlakozik a Time Out Market Budapest

Az idei év egyik legizgalmasabb újdonsága, hogy első alkalommal csatlakozik a DiningCity programjához a Time Out Market Budapest. A Blaha Lujza téren, a Corvin Palace ikonikus épületében működő gasztronómiai és kulturális központ kifejezetten az Országos Étterem Hétre megalkotott, elérhető árú fogásokkal várja a látogatókat.

A Marketben olyan neves séfek új koncepciói is helyet kaptak, akik Michelin-csillagos éttermek élén is bizonyítottak, így a minőség itt is garantált. Különleges aktualitást ad a részvételnek, hogy idén ünnepli fennállásának 100. évfordulóját a Corvin Palace, amely így méltó módon kapcsolódik be az országos gasztroeseménybe. A Time Out Market Budapest a DiningCity ideje alatt is minden nap 11:30 és 23:30 között fogadja a vendégeket.

Kulináris kalandozás a világ körül – egy menüsoron belül

Az Országos Étterem Héten idén is válogatott alapanyagokból készülnek az ételek: a kínálatban megtalálható lesz többek között szarvasgomba, kakas, fácán, gyöngytyúk, kacsa, liba és mangalica, magyar és argentin marha steak, szarvas Wellington, grillezett fésűkagyló, homár vagy éppen kecsege. A libamáj kedvelői sem maradnak élmények nélkül, ahogyan a sushi, a pho, a ramen vagy a nápolyi pizza rajongói sem.

A nemzetközi ízek kedvelői a klasszikus magyar, olasz és francia konyha mellett libanoni, indiai, japán, grúz, mexikói és marokkói fogások közül is válogathatnak. A speciális étrendet követők számára pedig – a rendezvénytől megszokott módon – vegetáriánus, vegán, glutén- és tejmentes opciók is elérhetők.

Limitált helyek, minőségi élmény

Az Országos Étterem Hét célja továbbra is az, hogy a minőségi vendéglátást a lehető legszélesebb közönség számára mutassa be. Éppen ezért – a tömegrendezvényekkel ellentétben – a helyek száma korlátozott, így érdemes időben lefoglalni az asztalokat kizárólag a www.etteremhet.hu

 oldalon.

A tavasz ízei idén is garantáltan emlékezetes élményeket ígérnek – változatlan árakon, új helyszínekkel és a megszokott magas színvonallal.


Gasztro