Tóth Tamás két saját vállalkozását – egy szoftverfejlesztéssel és egy fitneszszolgáltatásokkal foglalkozó céget – vonta be a kísérletbe. Bizonyította, hogy az AI alkalmazása ma már elengedhetetlen a versenyképességhez és a hatékony vállalati működéshez, a mesterséges intelligencia már nem csupán egy egyszerű chatfelület.
Delegálás promptolás helyett
A szakértő hangsúlyozta, hogy a siker kulcsa nem egyszerűen a hagyományos „promptolás”, vagyis az utasítások megfogalmazása, hanem a hatékony delegálás. A 11 hónapnyi feladatok elvégzéséhez nem egyetlen jól megírt utasításra volt szükség. Tamás külön szerepköröket, feladatokat, célokat és együttműködési szabályokat adott az AI-munkatársaknak.
„Az AI-t ma már úgy kell kezelni, mint egy új kollégát: meg kell adni neki a pontos kontextust, a releváns információkat és a végső célt.”
A szakértő szerint a mesterséges intelligencia egyik legnagyobb előnye, hogy képes átvenni a rutinszerű, ismétlődő feladatok egy részét, így az emberi munkatársak több időt fordíthatnak a kreatív és stratégiai munkára.
„A kreatív embereknek az AI egy irgalmatlan nagy rakéta, hiszen nekik sokkal több ötletük van annál, mint amit véghez tudnak vinni” – fogalmazott a szakértő, aki szerint az AI nem elveszi a munkát, hanem felgyorsítja és skálázhatóvá teszi azt.
Az AI egy hagyományos vállalkozás működését is átalakíthatja
Tóth Tamás hangsúlyozta, hogy hiba az AI-t csupán beszélgetőpartnerként használni. Ma már önálló munkavégzésre képes erőforrásként is bekapcsolható a vállalati folyamatokba.
Miközben a szakértő a szabadságát töltötte, az általa felállított AI-munkatársi csoportokban külön AI-ügynökök kaptak vezetői, kutatási, tervezési és végrehajtási feladatokat, miközben egymás munkájára is támaszkodtak. Olyan területeken dolgoztak, mint szoftvermodernizáció, a marketing, a márkaépítés, az adminisztráció és a riportálás.
„Egy 22 éves rendszer felületének teljes megújítása, amely korábban egy egész nyarat igénybe vett volna, most az első 10 nap alatt lezajlott, és azóta használatban van” – idézte fel az AI Workshop vezető szakértője.
„Az AI elvégezte a komplett arculattervezést, logókészítést, segített a hírlevélkampányok összeállításában és a 30 napra előre kidolgozott termékbevezetési stratégiák megalkotásában. A munkatársi csoportok vezetői összefoglalókat készítenek bonyolult adathalmazokból és automatizálják a pénzügyi folyamatokat.”
Adatbiztonság és céges előfizetés
Tóth Tamás egy gyakori vállalati kockázatra is felhívta a figyelmet. Sok cégnél a munkatársak saját, magáncélú előfizetésüket használják a munkájuk megkönnyítésére, és közben céges adatokat, dokumentumokat vagy belső információkat tölthetnek fel a rendszerbe.
„A privát előfizetésekbe betöltött adatokat az AI felhasználhatja saját fejlesztéséhez, míg a céges (Business/Enterprise) előfizetéseknél garantált az adatok védelme. A cégvezetőknek nem érdemes ezen spórolniuk” – hangsúlyozta a szakértő.
Tóth Tamás szerint ezért nemcsak az alkalmazott AI-rendszer kiválasztása fontos, hanem az is, hogy a vállalkozások világos belső szabályokat alakítsanak ki annak használatára.
A hatékony AI-használat tanulható
Az AI Workshop célja, hogy a gyakorlatban alkalmazható tudást magyar cégvezetőknek és vállalkozóknak is átadja. Tapasztalataik szerint a legnagyobb nehézséget sokszor az első lépések megtétele és a megfelelő technológiai irány megtalálása jelenti. Amikor azonban a vezetők saját vállalkozásuk működésében is meglátják a lehetőségeket, a kezdeti bizalmatlanságot egyre inkább felválthatja a hatékonyság iránti érdeklődés.
„Következő, augusztusi képzésén sem elméleti oktatást kapnak a résztvevők, hanem a workshop keretében saját céges problémáikra szabott megoldásokat fejlesztenek ki. Megtanítjuk, hogyan építsenek fel olyan ügynöki csoportokat, amelyek önállóan, egymással is kommunikálva dolgoznak a háttérben.”
A szakértő szerint a mesterséges intelligenciának elsősorban az ismétlődő és időigényes feladatokat érdemes delegálni. Az így felszabaduló időt és energiát a vállalkozások a stratégiai döntésekre, az alkotómunkára és a fejlődésre fordíthatják.

















