A Baross Gábor hitelek és a Széchenyi kártya Max+ konstrukciók révén kigazdálkodható kamatozás mellett kaphatnak kölcsönt a hazai kis- és középvállalkozások. Erre pedig égetően komoly szükségük volt - jelentette ki Gergely Péter. A BiztosDöntés.hu hitelszakértője emlékeztetett arra, hogy a tavaly ősszel megugró infláció miatt a jegybank által meglépett 500 bázispontos emeléssel 18 százalékra emelt irányadó kamatszint kapcsán lényegében ellehetetlenült a vállalkozások forint alapú finanszírozása.

Kigazdálkodhatatlan a piaci hitel a kkv-k számára

Egyrészt a vállalati hitelek többségét korábban változó kamatozás mellett bocsátották ki a bankok, aminek révén a kamatemelések hatása 1-3 hónapon belül automatikusan megjelent a hitelek törlesztőrészletében. Ezt kezelte a kormányzat a vállalati hitelekre kiterjesztett kamatstoppal.

A vállalkozások mindennapi életéhez hozzátartozik, hogy működésük biztosítását, fejlesztéseik finanszírozását hitelek segítségével oldják meg. Az elmúlt hónapokban ez a normál üzletmenet került veszélybe, hiszen a kamatemelések miatt rendkívül megdrágultak az újonnan folyósított hitelek.

A legfrissebb jegybanki statisztikák szerint a hazai kkv-k számára belátható összegű, maximum 100 millió forintos hitelek esetében a bankok által elkért kamat a tavalyi júniusi 9,6 százalékról decemberre 15,71 százalékra emelkedett.

Ez már olyan kamatszint, amelyet normál üzleti környezetben is rendkívül nehéz kigazdálkodni, s olyan kihívásokkal teli világban, amit most élünk szinte lehetetlen – vélekedett Gergely Péter.

A kamatok emelkedése a folyósítási adatokban is visszaköszön: a jegybank 2012 óta íródó statisztikáiban nem volt még példa arra, hogy ilyen kis összegben vettek volna fel forinthitelt a hazai kis- és középvállalkozások, mint az év végén: novemberben 6,4, decemberben 6,8 milliárd forint kölcsön kihelyezésére került sor a már említett, maximum 100 millió forintos összegű kölcsönszerződések révén.

Két új forrást nyitott a kormány

Lépni kellett tehát. A kormány tavaly decemberben döntött a Széchenyi kártya program folytatásáról, s annak kamat- és garanciadíj támogatására szolgáló keretösszegét 2023-ra megduplázta, 290 milliárd forintra emelte.

Ezzel nyílt lehetőség arra, hogy idén is elérhető legyen a hazai kkv-k legnépszerűbb hitelterméke. A Széchenyi Kártya Max+ program hitelei így maximum öt százalékos kamat mellett érhetőek el a kártyaprogramot koordináló Kavosz Zrt.-vel szerződött pénzintézeteknél és pénzügyi vállalkozásoknál.

A hat elemből álló kölcsönprogram első szerződéseire a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. már megadta a garanciavállalási nyilatkozatot, így az elmúlt napokban már több vállalkozás megkapta a napi működését vagy épp beruházásának befejezését segítő olcsó kölcsön összegét. 

Január elején pedig meghirdetésre került a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram, amelynek keretében nemcsak kkv-k, de nagyvállalatok is kedvezményes – forintban 6, euró alapú hitelezés esetén pedig maximum 3,5 százalékos kamatozás mellett vehetnek fel hitelt.

Bár a fő cél itt az új beruházások finanszírozása, a termékkörben természetesen itt is elérhető forgóeszköz-finanszírozás is, hiszen a fejlesztések, eszközbeszerzések mellett a napi működés forrásainak biztosítására is szükség van.

A Baross Gábor Hitelprogram 700 milliárd forintos keretösszegét az EXIM Bank biztosítja, a kölcsönt ugyanakkor a vállalkozások az EXIM Bankkal refinanszírozási szerződést kötő hitelintézeteknél igényelhetik – hívta fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu hitelszakértője. 

Nagy tervekre jó az olcsó forrás

Gergely Péter szerint a gazdasági nehézségek idején a leginkább a napi finanszírozás fenntartása, a likviditás biztosítása a fontos a vállalkozásoknak. Ez jól látszik abban is, hogy a hazai vállalkozások folyószámlahitel-állománya 2022-ben 17 százalékkal, 1190 milliárd forintra emelkedett.

A BiztosDöntés.hu szakértője szerint ugyanakkor a jelenlegi 25,7 százalékos infláció mellett rendkívül kedvező kamatozású hitelek révén a hazai vállalkozások számára akár beruházások, vagy épp piaci terjeszkedés finanszírozására is kedvező lehetőség nyílik. A fő cél a kis- és középvállalkozások finanszírozásának fenntartása ugyanakkor mindenképp biztosított.


Pénzügy