Rekordszámú részvétellel és kiemelkedő eredménnyel ért véget a KRÉTA IFM Országos Nyelvi Verseny. A négy hónapig tartó megmérettetésen az ország 163 iskolájának közössége összesen 578.961 leckét teljesített a digitális felületen.
A 2025 novembere és 2026 februárja között megrendezett versenyen egy-egy résztvevő intézmény közössége átlagosan 3.551 leckét oldott meg a KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modullal.
A KRÉTA IFM a közoktatásban használt KRÉTA rendszerbe integrált nyelvtanulási felület, amely angol, német, francia és spanyol nyelven kínál több ezer játékos, interaktív tananyagot. A program kiemelt célja a beszédkészség fejlesztése, amelyet a legmodernebb AI-alapú beszédszimulációk segítenek. Az applikáció rugalmasságának köszönhetően kiválóan alkalmas az egyéni differenciálásra, valamint az érettségire és nyelvvizsgára való felkészülés támogatására is.
A verseny legjobbjai a 2026. március 24-én, kedden 10:00 órától kezdődő ünnepélyes díjátadón vehetik át az elismeréseket. Az eseményen jelen lesz Sipos Imre a Belügyminisztérium köznevelésért felelős helyettes államtitkára is. Az ünnepségen a három legtöbb leckét megoldó iskola mellett 17 különdíjat is kiosztanak, így összesen 20 intézmény részesül elismerésben a kimagasló teljesítményéért.
Indul a Tavaszi Futam
A szervezők a verseny iránti hatalmas érdeklődésre és a közösségek lelkesedésére való tekintettel bejelentették, hogy hamarosan kezdődik a KRÉTA IFM Tavaszi Futam, amely újabb lehetőséget kínál a játékos fejlődésre. A részleteket a KRÉTA IFM hivatalos Facebook-oldalán (https://www.facebook.com/kreta.ifm/) teszik közzé.
A szervezők kiemelték, hogy a KRÉTA IFM Országos Nyelvi Verseny sikere bebizonyította, hogy a digitális környezetben történő közösségi összefogással jelentős tanulási eredmények érhetőek el, a nyelvtanulás valódi élménnyé, izgalmas játékká válhat minden korosztály számára.

















