Ezeket azonban ellensúlyozhatta az idegenforgalom folytatódó helyreállása, a nyitvatartó vendáglátóhelyek pedig a tapasztalatok alapján telt házzal üzemelnek, így nem következett be visszaesés a vendéglátás területén, az ágazat összességében válságállónak bizonyult.

A negyedik negyedévben kissé gyorsult is a vendéglátás forgalmának bővülése, mérsékelve a gazdaság várható negyedik negyedéves visszaesését. Az idegenforgalom javulása a szolgáltatásegyenleget, ezen keresztül pedig a folyó fizetési mérleg javulását is támogatja.

A járvány elleni korlátozások szinte teljes feloldása határozottan élénkítették az európai turizmust, a kilátásokat a háború miatti óvatosabb magatartás, az energia és élelmiszerárak drasztikus emelkedése sem rontották. Az Európán kívüli vendégek fogadásának helyreállása is folytatódhat, aminek a szigorú kínai járványellenes korlátozások feloldása határozottan új lendületet adhat.

A vendéglátás számos nehézséggel szembesült az elmúlt időszakban, egyrészt a fokozott munkaerőhiány miatt jelentősen emelni kellett a béreket, míg az elszálló energiaárak és élelmiszerek árai miatt elkerülhetetlen volt a kétszámjegyű, 30% körüli áremelkedés.

A kilátásokat jelentős mértékben rontották az emelkedő energiaárak. Egyfelől a háztartások elkölthető jövedelme is csökken, ami csökkenő kereslethez vezethet, azonban ennél lényegesen nagyobb kockázatot jelentenek a többszörösére ugró energiaköltségek, ami az árak többszöröződését indokolná.

Mivel ilyen mértékű áremelést már nem lehet áthárítani, egyre több vendéglátóhely kényszerülhet átmeneti, vagy tartós bezárásra. Ebben a helyzetben a kilátásokat érdemben javítja az európai földgáz és áramárak közelmúltbeli zuhanása, azonban az energiaárak alakulásának előrejelzése továbbra is kifejezett nehézségekbe ütközik. (forrás: Magyar Bankholding elemzés)


Utazás