Az Epson új, Európa-szerte végzett kutatása szerint a tanárok 77 százaléka szerint a diákok valamilyen láthatósági problémát tapasztalnak, amikor a tanórákon a szabványos síkképernyős TV-ken jelennek meg az anyagok.

39 százalékuk szerint az osztály hátsó részében lévő gyerekek, 35 százalékuk szerint pedig az osztály oldalsó részében lévő gyerekek nehezebben veszik ki a kijelzőn lévő információkat, mint az elől és középen ülő társaik. Problémákként merülnek még fel a tükröződések és a fény vakító visszaverődése.

Ennek eredményeképpen a tanárok közel fele (46%) mindig, vagy gyakran „átülteti” a diákokat más helyekre, hogy javítsanak a láthatóságon. 84 százalékuk legalább néha „átrendezi” az ülésrendet annak érdekében, hogy senki se üljön rossz helyen.

A megkérdezettek 40 százaléka véli úgy, hogy az olyan alternatív technológiák, mint az interaktív projektorok segítenek abban, hogy minden tanuló jól lássa a tananyagokat. Ezek a készülékek mérethez igazítható, akár nagyobb kijelzőméreteket biztosítanak, amiről pozitívan vélekedtek a tanárok. 

38 százalékuk szerint aktívabb tanulást tesznek lehetővé a projektorok, 34 százalékuk előnyösebbnek találta őket a csoportos tanulásra, míg 30 százalékuk véli úgy, hogy minden jelenlévő számára jobban kivehető az általuk biztosított kép.

Az alternatív megoldások – mint például a projektorok – feltérképezése és biztosítása kifejezetten fontos, ugyanis a tanárok többsége (84%) szerint a rossz technológia korlátozza az iskolai órákon való részvételt.

„Az iskoláknak óriási lehetőségük van a tanulás és a teljesítmény javítására, ha egyszerűen más technológiát választanak – például interaktív projektorokat a síkképernyős TV-k helyett.

Ezek sokkal nagyobb és világosabb képet nyújtanak, és az osztály minden tanulójának kiváló rálátást biztosítanak. Ösztönzöbben is hatnak mindenkire, hogy a tanteremben mindenki aktívabban részt vegyen az órákon” - mondta Dr. Sarah Henkelmann Hillebrand, az Epson Europe munkatársa.


Iskola