- Magyarországon 64 százalék vélekedett úgy, hogy az MI-t önálló tantárgyként kellene tanítani az iskolában

- Somogyi András: „Minden generáció számára létfontosságú, hogy megértse a technológiai változásokat”

Munkavállalói és munkáltatói oldalon is igény mutatkozik a mesterséges intelligencia elsajátítására és képzésére. Annak ellenére, hogy a magyarok majd kétharmada tartja fontosnak a mesterséges intelligencia elsajátítását, a megkérdezettek alig ötöde kapott bármilyen oktatást a munkahelyén.

A válaszadók fele ráadásul nem tervez semmilyen képzésen részt venni, inkább autodidakta módon szeretné a készségeket elsajátítani. Emellett a magyar válaszadók közel kétharmada szerint a mesterséges intelligenciát önálló iskolai tantárgyként kellene oktatni. Ez az arány hasonló a világ 63 százalékos átlagához.

A válaszadók szerint alig használják napi szinten a munkahelyeken az MI-t

A magyarok alig 18 százaléka kapott valamilyen MI-vel kapcsolatos képzést a munkahelyén, bár további 11 százalék esetében legalább terveznek ilyet. Ebben globális összehasonlításban 10 százalékpontos a lemaradás. Ezzel lehet összefüggésben, hogy a válaszadók fele úgy tervezi, hogy önmagát képezi a témával kapcsolatban, negyedük akar valamilyen hivatalos alapképzésen részt venni, negyedük viszont egyáltalán nem szeretne az MI-ről tanulni.

mesterséges intelligencia oktatása

Az oktatás hiánya a használatban is megmutatkozik: Magyarországon a munkavállalók mindössze 6 százaléka használja napi, és 10 százaléka heti szinten az MI-t. Nemzetközi összehasonlításban ebben jelentős a különbség: globálisan 16 százalék vallotta úgy, hogy naponta, 21 százalék pedig, hogy minden héten alkalmazza ezt a technológiát.

A Bosch támogatja munkavállalóit az MI-készségek elsajátításában

Ebben a tekintetben a Bosch kilóg a magyar trendekből. „A technológia megjelenése óta teljes mértékben támogatjuk munkavállalóinkat a mesterséges intelligencia használatának elsajátításában. Az MI alkalmazását nem csak az autóipari és más iparági technológiákba, valamint gyártási folyamatainkba vezettük be, de különböző képzések és workshopok során a kollégák is megismerhették az MI alkalmazásának lehetőségeit, veszélyeit és előnyeit” – mondta Somogyi András, a Bosch csoport humán erőforrásért felelős alelnöke Magyarországon és az Adria régióban. Hozzátette, szem előtt tartják, hogy minden generáció számára létfontosságú, hogy megértse a technológiai változásokat.

„A tudás kortalan. Azon dolgozunk, hogy a különböző korosztályok egymástól is tanuljanak, közösségként kiegészítsék egymást, és nincs ez másképp a mesterséges intelligenciával kapcsolatban sem” – hangsúlyozta Somogyi András. A vállalat saját Mesterséges Intelligencia Akadémiáját („AI Academy”) világszerte 65 ezer, hazai viszonylatban már több mint 1000 munkavállaló végezte el. Emellett úgynevezett „eUniversity” formájában segítik az online MI-képzésekhez való hozzáférést. A magyarországi vállalatcsoportnál csaknem 200 munkavállaló kifejezetten a mesterséges intelligenciával foglalkozik, 70 százalékuk adatmérnök.

Egyre fontosabb az MI oktatása a munkahelyeken és az iskolákban is

Beszédes, hogy a magyarok 85 százaléka számára munkakeresésnél „valamennyire fontos”, hogy munkáltatója ajánljon mesterséges intelligenciával kapcsolatos képzést. Magyarországon a munkavállalók majdnem fele azonban attól tart, hogy a jövőben a mesterséges intelligencia veszélyeztetheti a munkáját.

„A mesterséges intelligencia átalakítja a munkahelyeket. Fontos hangsúlyozni, hogy nemcsak a mindennapokban, hanem a munkában is támogatja az embereket, akik így például a monoton vagy a nehéz feladatok helyett más, kreatív folyamatokra összpontosíthatnak” – tette hozzá Somogyi András.

A nemzetközi és a hazai válaszadók egyetértettek abban is, hogy a mesterséges intelligencia nem csupán a munkahelyekre, de az oktatásra is komoly hatással van. Magyarországon 64 százalék vélekedett úgy, hogy az MI-t önálló tantárgyként kellene tanítani az iskolában, 54 százalék pedig azt is el tudja képzelni, hogy bizonyos tantárgyakat virtuális tanár oktasson.

Az MI fontossága mellett a többség ragaszkodik azonban az oktatás hagyományos formáihoz is. A kutatás szerint az MI szakmailag is vonzó perspektíva. A magyarok 22 százaléka el tudja képzelni, hogy szakmai pályafutását MI-szakértőként folytassa, globálisan ez az adat 25 százalék. 

A tanulmányról

A Bosch Tech Compass felmérés során a Gesellschaft für Innovative Marktforschung mbH (GIM) 2024 őszén Magyarországon 1010 18 év fölötti embert kérdezett meg. A nemzetközi kutatásban hét országban összesen több mint 11 ezer 18 év feletti embert kérdezett meg. 

A felmérésben az Egyesült Királyságban, Franciaországban és Németországban országonként ezren, míg az Amerikai Egyesült Államokban, Brazíliában, Indiában és Kínában országonként kétezren vettek részt. A reprezentatív felmérést a magyarországi Bosch csoport megbízásából hazánkban is elvégezték, a kutatásban több mint ezer 18–69 év közötti ember vett részt. A felmérés során a Boscht egyetlen alkalommal sem nevezték meg megrendelőként.


AI Mesterséges intelligencia