Már többször hoztunk fontos témákat az Onlinepszichológus.net blogjából, ezúttal ennek az időszaknak a legfontosabb jellemzőit, valamint a stressz kérdéskörét részletezzük. Megéri velünk tartani!

A serdülőkor jellegzetességei

Sokan nem is gondolnák, de gyakran a fogantatás körüli, illetve a várandósság alatti élmények is ebben az időszakban nyernek jelentőséget. Ez azért lehetséges, mert egy nagyon intenzív fejlődési szakaszba érünk ilyenkor. Mindez együtt járhat némi regresszióval (visszalépéssel) is, ami ugyanakkor életerőben, és olykor akár veszélyesnek is bizonyuló bátorságban ölt testet.

Sokszor a kora gyermekkori fejlődéssel is párhuzamot vonnak a szakemberek, ami még olyan jellemzőkben is tetten érhető, mint az, hogy az ezekhez fűződő erőteljes érzelmek később nehezen felidézhetővé válnak.

Kötődés vs. önállóság

Ez is egy olyan kettősség, amely a korai gyermekévekre is jellemző. Hiszen a kamaszkorban a korábbi nyugodt helyzetet felváltja a tekintélyt jelentő személyekkel, s így a szülőkkel szembeni ambivalencia. Egyszerre élik meg a tinédzserek vágyként azt, hogy önállóak legyenek, másrészt viszont visszakívánkoznak a korábbi biztonság állapotába is, hasonlóan a kisgyermekkori közeledés-távolodás kríziséhez.

A szülőkről szükséges leváláshoz egy nárcisztikus énfelnagyítás társul, ami miatt magát különlegesnek, s akár sérthetetlennek élik meg ilyenkor a gyerekek. Sajnos ez akár veszélyes helyzetekhez is vezethet.

Hogy kapcsolódik mindehhez a stressz?

A stresszel való jó megküzdésnek, illetve küzdésnek az alapja a korai gyermekkorban gyökeredzik. Kamaszkorban ennek újraélése történik meg. A fiatal igyekszik egyrészt eltávolodni az anyai gyengédség és a családi biztonság melegéből, másrészt ezt veszteségként is értékeli. Nagyon erős eközben a bizonytalanság és azoknak a dolgoknak a megkérdőjelezése is, amik a biztonságot jelenthetik. Hogy mindez ne vehessen negatív irányt, nagy szükség van arra a stabil kötődésre, amit a gyermek kicsiként alakított ki.

Serdülőkorban a gyerek újra megéli az ősbizalom, az autonómia, valamint a kezdeményezőképesség hármas krízisét, ám ilyenkor már nem a szülőknek van nagy szerepük a megoldásban, hanem az ifjú léleknek. Ahogy megvizsgálja azt, ami korábban egyértelműnek látszott, illetve megkérdőjelezi az addigi tanításokat is, úgy a megküzdési stratégiáit is át kell dolgoznia. Azonban a stressz esetén csak kis mértékben tud eltérni attól, amit a korai kötődési időszakban megtanult, illetve átélt.

Nem kell azonban eleve elrendeltnek vagy megváltoztathatatlannak hinnünk még ezeket a tapasztalatainkat sem, hiszen pszichoterápián keresztül megérthetjük, sőt, akár meg is változtathatjuk őket.