A pénzintézet elsők között látta meg az ebben rejlő technológiai lehetőségeket. A cégcsoport által bevezetett alkalmazás a tesztben résztvevő munkavállalók számára jelentős támogatás a mindennapokban, mindamellett, hogy a vállalat működését is hatékonyabbá és innovatívabbá teszi.
A K&H munkavállalók életébe közel egy éve épült be a Microsoft Copilot, ami a generatív AI segítségével segíti őket a napi feladatok elvégzésében. Automatizálja a rutinfeladatokat, támogatja a kreatív munkát, dokumentumok írását és szerkesztését, valamint információk gyors keresését és összegzését.
A rendszer nagy előnye, hogy integrálva van a techóriás többi szoftverével, továbbá kontextus alapú keresést alkalmaz. Ez a megoldás a hagyományos, kulcsszóra épülő kereséseket váltja fel, lehetővé téve a gyorsabb és pontosabb információkeresést. A K&H ezzel az előremutató megoldással vezető szerepet vállal a hazai piacon a mesterséges intelligencia alkalmazásában.
A munkavállalók úgy tekinthetnek a Microsoft Copilotra, mint egy virtuális kollégára, akinek feladatokat delegálhatnak – ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő kommunikációs forma, és a helyes feladatátadás, vagyis az ún. prompt engineering, amit a cég belső oktatási platformjain tanulhatnak meg.
A tréning növeli a program használatának hatékonyságát, így a Microsoft Copilotban rejlő funkciók nem csupán eszközként, hanem valódi segítőként jelennek meg a mindennapi munkavégzés során.
„A tesztben résztvevő munkavállalóknak lényegében egy virtuális asszisztense van, aki sosem fárad el és mindig készen áll arra, hogy segítsen a feladatok elvégzésében – legyen szó dokumentumok írásáról, szerkesztéséről vagy információk gyorskereséséről. A Copilot segítségével több idő marad a kreatív és stratégiai feladatokra, miközben a rutinfeladatokat automatizálja.
A mesterséges intelligencia alkalmazásával a K&H lehetőséget biztosít arra is, hogy a kollégák naprakész munkavégzési tudással rendelkezzenek és felhasználói szinten is ismerhessék a technikai újdonságokat. Így a kollégák olyan jövőtálló tudást szerezhetnek, amivel megtarthatják, vagy akár növelhetik munkaerőpiaci értéküket, emellett együtt fejlődhetnek a digitalizációval.
Ez volt a missziónk a Microsoft Copilot bevezetésével is. Amellett, hogy a program használatával csökkeni tud a munkavállalói terheltség” – fogalmazott Medvey Leila, a K&H Csoport HR vezetője.