Mikor érdemes ehhez a megoldáshoz folyamodni?

Amennyiben azt tapasztaljuk, hogy évek óta nem hoz megfelelő mennyiségű gyümölcsöt valamely szabadgyökeres gyümölcstermő fa a kertünkben, akkor megfontolandó a fa átoltása vagy átszemzése. Ebben és új fák beszerzésében is tud segíteni a Csodakertész Barna Faiskola.

Átoltáskor el kell végezni az úgynevezett ifjítást, bár ez elsőre barbár megoldásnak tűnhet. Ilyenkor az egész fát vissza kell vágni, vagy pedig azt az ágát, amelyik oltásra kerül.

Így kell csinálni

Az oltást úgy kell végrehajtani, hogy a nemes vesszejéből két vagy három rügyes darabot kell ültetni a szóban forgó fára. Ha pedig szemzésre kerül sor, akkor a nemes fafajtából csupán egy rügyet kell kivágni, és azt kell átültetni az ifjítani kívánt fára.

Jellemzően a tavasz első heteire ideális időzíteni az átoltást. Ilyenkor a nedvkeringés már beindult a fákban. Annak a gallynak vagy vesszőnek a héja pedig nagyon könnyedén el tud válni így a fás résztől, amit szeretnénk átoltani. Az oltóág leszedésének még télen kell megtörténnie, ezt követően nedves ruhába tekerve, zacskóba téve a hűtőszekrény aljában kell tárolni az oltásig.

Amit a szemzés kapcsán tudni kell

Az alvószemzésre a legmegfelelőbb, ha augusztus közepétől szeptember közepéig kerítünk sort. Ha így cselekszünk, akkor a rügyek kihajtására a következő tavaszi hónapok során van esély.

Azt a fát két hétig kell két-három naponta alaposan belocsolni, amire a szemzés történik. Ezen a módon lehet támogatni a nedvkeringést, ami elősegíti azt, hogy elváljon a héj a farésztől.

Ez a fontos, ha szemzőhajtást szeretnénk választani

Fontos, hogy olyan fát kell választani szaporítás céljára, amelyik életerős és nincs semmilyen betegsége. Az alany optimális esetben egy egyéves vessző. Ezen a hajtórügyet kell keresni, sajnos a termőrüggyel nem lehet szemzőhajtást végezni.

A lemetszett ágról el kell távolítani a leveleket, a levélnyélből elegendő egyetlen centiméternyit meghagyni. Nagyon ügyelni kell arra, hogy véletlenül se érintsük meg a szem vágott felületét, valamint a vágás belső részét.

A szemzés ellenőrzése

Nem kell sokáig várni arra, hogy kiderüljön, sikeres volt-e a szemzés. Amennyiben a szem alatti levélcsonk egy apró érintésre is leválik, akkor az alvószemzés megeredt. Ekkor meg kell lazítani a szemzés kötését, így a hajtás az ősz kezdetéig szépen meg tud vastagodni.

Az ág visszavágásának tavasszal kell megtörténnie, később lekerülhet a kötözőanyag is.

Az új gyümölcsfajta szemzéssel vagy oltással történő előállítása során számolni kell azzal, hogy az eredeti fa hajtásai is megjelenhetnek. Ezek immáron vadhajtásnak számítanak, így először meg kell ritkítani őket, majd lépésről lépésre el is kell távolítani ezeket. Amint megerősödnek a nemes hajtások, ezt meg is lehet ejteni.


Tudomány