Mostantól az újonnan alapított cégek is megnyithatják első bankszámlájukat a BinX-nél, ami jelentősen bővíti azoknak a vállalkozásoknak a lehetőségeit, amelyek alacsony költségek mellett szeretnék működtetni számlájukat – hívja fel a figyelmet a szakértő. Korábban – teszi hozzá – a társas vállalkozások csak akkor nyithattak számlát az első magyar neobanknál, ha már rendelkeztek pénzforgalmi számlával egy másik szolgáltatónál.

Havonta közel kétezer új vállalkozás jelenik meg

A változás azért is kiemelkedő jelentőségű – hangsúlyozza a BiztosDöntés.hu szakértője –, mert a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján havonta általában 1 600–2 000 új társas vállalkozást jegyeznek be Magyarországon, többségében kft.-ket, amelyek számára kötelező bankszámla nyitása. Az induló cégek természetesen igyekeznek minimalizálni banki kiadásaikat, ezért számukra a BinX csomagjai valós alternatívát kínálhatnak.

A BinX jelenleg négyféle vállalkozói számlacsomagot kínál, amelyek közül kettőnél a számlanyitás és a havi számlavezetés is díjmentes. Az induló cégeknek szánt BinX-S csomag esetében a díjmentesség feltételek nélkül biztosított, ráadásul a BinX-en belüli utalások is ingyenesek. A külső utalások díja is kedvező: 0,25 százalék, legfeljebb 10 000 forint tranzakciónként.

A BinX Pro csomag még alacsonyabb díjat kínál a külső utalásoknál – 0,15 százalék, maximum 10 000 forintig –, ugyanakkor a díjmentes számlavezetéshez feltétel, hogy az ügyfél rendelkezzen Számlázz.hu #profi csomaggal, és összekapcsolja a két szolgáltatást.

Erős verseny zajlik a vállalkozói ügyfelekért

nullás ingyenes bankszámla cégeknek

A BiztosDöntés.hu adatai szerint az induló és fejlődő vállalkozásokért komoly verseny folyik a hagyományos bankok között is. A pénzintézetek kínálatában egyaránt megtalálható a díjmentes számlavezetés, a kedvezményes elektronikus utalás, illetve a számlanyitáshoz kapcsolódó egyszeri jóváírás.

Az OTP Bank Vállalkozói Sprint csomagja több kedvezményt is tartalmaz: például díjmentesek a NAV felé indított elektronikus utalások, valamint havonta az első két belföldi forintátutalás sem jár költséggel. Emellett nincs éves díja egy Mastercard üzleti bankkártyának, és ingyenesen használható az eBIZ PRO számlázási szolgáltatás is. Jelenleg jóváírási akció is elérhető, amely akár 60 ezer forintos bónuszt kínál, valamint egyes ügyfelek páros utazást nyerhetnek a Bajnokok Ligája elődöntőjére.

A Gránit Bank Vállalkozói Alapszámla 2 csomagjánál szintén nulla forint a számlanyitás és a számlavezetés díja, és a netbanki, valamint telebanki szolgáltatások is díjmentesek. Továbbá havonta az első öt belföldi elektronikus utalás után sem kell jutalékot fizetni.

A MagNet Bank Mini számlacsomagja kifejezetten induló vállalkozások számára készült: ebben a konstrukcióban az első öt elektronikus utalás havonta díjmentes, és a netbank, valamint mobilbank használata is ingyenes.

Az Erste jelenlegi akciója keretében az új ügyfelek – bizonyos feltételek teljesítése esetén – 40 ezer forint egyszeri jóváírásban részesülhetnek, ha a számlanyitást követően legalább 50 ezer forint érkezik a számlájukra. Emellett a Vállalkozói Extra csomag havi díját fél évig elengedik.

A Raiffeisen Bank szintén kínál akár 60 ezer forintos jóváírást az új ügyfelek számára, feltételek teljesítése mellett.

Az UniCredit Bank Fix Pont csomagjánál 12 hónapig díjmentes a számlavezetés, és ez az időszak további egy évvel meghosszabbítható a feltételek teljesítésével.

A nemzetközi fintech szolgáltatók közül a Revolut Business több mint 25 pénznemben kínál fizetési és utalási lehetőségeket alacsony váltási költségek mellett. Négy csomag érhető el, a legolcsóbb havi díja 3 800 forint. Ugyanakkor ez a számla nem használható önálló céges bankszámlaként, ezért szükséges egy hazai pénzügyi szolgáltatónál vezetett számla is.

A Wise Business szintén elérhető Magyarországon vállalkozások számára: nincs havi számlavezetési díj, viszont egyszeri, jelenleg 18 910 forintos regisztrációs díjat kell fizetni. A pénzküldés díja 0,54 százaléktól indul, a választott pénznemtől függően. Ez a szolgáltatás sem alkalmas önálló céges bankszámlaként való használatra.