Minden az idővel kezdődött

Az Epson is, hasonlóan más neves cégóriásokhoz, egy kis alkotóműhelyben indult a ma Seiko néven ismert cég leányvállalataként 1942-ben. Akkoriban még leginkább óraalkatrészekkel foglalkoztak az egykoron miso szójapaszta üzem helyén. Ebből az együttműködésből született meg 1959-ben a Seiko Quartz-Astron 35sqm, az első kereskedelmi elektronikus óra, ami szilícium oszcillátort használt.

A Seiko Epson Corporation azóta is a világ egyik vezető csúcstechnológiás számítógép és kijelző gyártására szakosodott szövetkezése. A japán óriás nem csak a nyomtatóiról és patronjairól híres. Kínálatukban elérhetők a projektorok, az okos pénztárgépek és még az extra nagy méretű LCD kijelzők is.

Érdekességek EP fiáról

Az Epson név az angol EP’s son, azaz EP fia kifejezés szülte szójáték. A fiú elnevezés onnan származik, hogy az EP-101 nyomtató jóval kisebbre sikeredett, mint prototípusa, így olyan volt, mint annak leszármazottja. Az Epson másban is kipróbálta magát az órákon és nyomtatókon kívül. A nyolcvanas évek végén megalkotta első notebookját, az Epson HX-20-at. A személyi számítógép képes volt számolni, egyszerűbb program írásra és kezdetleges játékok futtatására. 

Törekvésben, újításban azóta sincs hiány. 2016-ban például leleplezték saját márkás VR szemüvegüket. Ezt követte a SureColor SC-P10000 tintasugaras nyomtatójuk, ami akár 1,11 méter szélességben is képes nyomtatni, ezzel biztosítva a nagy formátumú nyomtatást. Nagy formátumú nyomtatáshoz dukál az extra patron. A TonerPartners.hu kínálatában minőségi patronok is elérhetők, hogy sose fogyj ki a tintából.

Az olimpia adta lehetőségek

Hála az óragyártásban elért sikereknek, a két vállalat az 1964-es tokiói nyári olimpián használt időmérők hivatalos beszállítói lettek. Így került terítékre a már rég tesztelés alatt álló nyomtatógyártás.

Az olimpia szervezőinek olyan nyomtatóeszközre volt szükségük, ami a mért idő nyomtatására is képes volt. Ezzel az ötlettel szárnyra kapva jött létre nem sokkal ezután az EP-101, az első kereskedelmi nyomtató. A nyomtatóeszközöket kezdetekben a digitális számológépek által számolt eredmények nyomtatására használták. Később, az Epson TX-80 pontmátrix nyomtató már személyi számítógépekhez is csatlakoztatható volt. Továbbfejlesztett változata, az MX-80 így lett Amerika legkelendőbb nyomtatója. Az Epsonnak köszönhető a Micro Piezo nyomtatástechnika is, ami egy nagyon részletgazdag módszer, köszönhetően a tintacseppek méretszabályozásának. Ebből született meg az első kereskedelmi színes nyomtató, a Stylus Color, ami 720DPI felbontásra is képes volt. Ez kézen fogva járt az akkor megjelent, gyorsan száradó színes tintával.


Otthon Munka