Összességében 0,6 százalékkal erősödött a „zöldhasú”, és az EURUSD 1,171-en zárt, de napközben 1,17 alatt is járt a devizapár.
Ma viszont újra dollárgyengülést látunk, s a tegnapi felértékelődés egy részét már el is veszítette az amerikai deviza.
Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy az EU úgy tűnik, elfogadható megállapodást tud kötni Trumppal, ami növeli a térség kilátásaival kapcsolatos optimizmust. Mindenesetre a vámháború feléledése nyomán emelkedhet a devizapár volatilitása az elkövetkező napokban.
EURHUF: kissé gyengült tegnap a forint
A vámháború újraindítása tegnap növelte a bizonytalanságokat a piacokon, s rontotta a kockázatérzékelést. Döntően emiatt gyengült a forint, s az EURHUF devizapár kicsivel 400 felett zárt.
A ma reggel megjelent fogyasztói inflációs adatok – bár az általunk vártnál hajszálnyival kedvezőbbek lettek – szerkezetük miatt nem indokolják az MNB kamatvágások újraindítását a közeljövőben.
A tartósan magas kamatszint pedig kedvező a forintnak. Így bár némi forintgyengüléssel nyitott ma a kurzus, az inflációs adatok megjelenése után ismét erősödésbe csapott át a hazai deviza, s 400 alá került az árfolyam.