A magyar szakemberek közreműködésével fejlesztett papír gyártásához sokkal kevesebb energiára van szükség, és környezetkímélőbb a hagyományos, farostból előállítotthoz képest, ezáltal minden harmadik fa megmenthető a kivágástól. A vállalat kapacitás és alapanyagellátás szempontjából is fel van készülve arra, hogy az általa gyártott tasakok és díszcsomagolók mintegy felét fűpapírból állítsa elő.
Évente körülbelül 3 millió hagyományos dísztasakot és 1,5 millió méter csomagolópapírt forgalmaz a hazai piac egyik legnagyobb szereplője, a Cardex Európa Kft. Az 1991-ben alapított vállalat éves forgalmából a legnagyobb szeletet az üdvözlőlapok és az ajándékkísérők teszik ki, amelyekből évente 4-5 millió darabot értékesítenek.
A legerősebb kereslet, nem meglepő módon, az utolsó negyedévben tapasztalható: az ünnepekhez köthető bevásárlások a vállalat éves árbevételének 65-70 százalékát teszik ki.
Fűpapírból készült, Green Grass márkanévvel ellátott és a vállalat szakembereinek közreműködésével fejlesztett termékeit két évvel ezelőtt, 2020-ban vezette be a cég a magyar piacra. Az újdonság iránti igény fokozatosan növekedett, amely azt mutatja, hogy hazánkban is egyre több fogyasztó számára fontos szempont vásárláskor a környezettudatosság és a környezetbarát árucikkek választása.
Rengeteg vizet és energiát lehet megspórolni a fűmasszából készült papírral
A fűpapír számos előnnyel rendelkezik – például jóval kevesebb energia felhasználásával gyártható – a hagyományos termékekkel szemben.
A fűmasszának köszönhetően egy tonna áru háromezerszer kevesebb víz és harminckétszer kevesebb energia segítségével készül el a farostból készült papírhoz képest (1 tonna fűmassza előállításához mindössze 2 liter víz és 137 kWh energia szükséges, míg 1 tonna fából készült cellulóz gyártásához 6000 l vizet és több mint 5000 kWh energiát kell felhasználni).
Ezzel a technológiával minden harmadik fa megmenthető a kivágástól.
A fűpapír további nagy előnye, hogy míg a fát több ezer kilométerről is szállíthatják, addig a füvet sokkal közelebbről, általában a gyárak maximum 50 km-es körzetéből be tudják szerezni. Így nemcsak a környezetszennyezés, azaz a széndioxid-kibocsátás, de az előállításhoz kapcsolódó szállítási költségek is nagymértékben csökkenthetőek.
Ráadásul a fűpapír esetében nincs vegyianyag-felhasználás, díszítésükhöz környezetbarát, növényi bázisú festéket vesznek igénybe, arról nem is beszélve, hogy a fűtasakok és csomagolópapírok száz százalékosan újrahasznosíthatóak és komposztálhatóak.
Mindezek hatására közvetlenül és közvetve is jelentősen csökken a termelés, illetve a piacra jutás kapcsán az ökológiai lábnyom.
„A fűpapírból készült termékek ma már a Cardex csomagolóanyagjainak mintegy 15 százalékát teszik ki, a legnagyobb érdeklődés a fűtasakok iránt tapasztalható. A környezetbarát termékre az egyéni vásárlók mellett egyre több cég figyel fel.
Dinamikusan nő a céges megrendelések száma, ami azzal van összefüggésben, hogy ma már számos vállalatnál határozott célkitűzés a környezettudatosság növelése. Ennek nagyon jó eszköze és kifejezője a fűtasak, amely környezetbarát alternatívát nyújt az ajándékozások alkalmával” – hangsúlyozta Pulay Balázs, a Cardex Európa Kft. ügyvezető igazgatója.
A fűtasakok gyártása mindemellett a megváltozott munkaképességűeknek is pénzkereseti lehetőséget biztosít. A zsinórfület a Cardex üzemében kézileg helyezik fel a tasakokra, legtöbbször ezt a feladatot végzik el a megváltozott munkaképességű dolgozók, akik állami, valamint önkormányzati cégek révén kerülnek a vállalathoz. Éves szinten mintegy 150-200 személy jut munkához a tasakok elkészítése révén.
A fűpapír lehet a jövő forradalmi terméke
A Cardex a környezettudatos megoldások híve, termékei előállításához csak fenntartható erdőgazdálkodásból származó papírt használ. Jelenleg is sok olyan ajándékterméket forgalmaz, amelyek a fák megmentése vagy a műanyagok csökkentése érdekében bambuszból készülnek. Ilyen a személyre szóló ajándéknak számító fakanál, vágódeszka vagy éppen a bambusz golyóstoll.
A vállalat jelenleg vizsgálja annak a lehetőségét, hogy az üdvözlőlapok borítékjait is fűpapírból készítse.
A jövőben a Cardex jelentős termelésnövekedéssel számol a fűpapírból készült termékek esetében, amelyhez szükséges kapacitások rendelkezésre állnak a társaságnál. Abban az esetben, ha a növekedési ütem meghaladja a vártat, akkor újabb gépsort szereznek be. Erre az üzemen belül rendelkezésre állnak a technikai feltételek.
Az idei karácsonyi hajrára a vállalat már teljesen felkészült. Szeptember végén a termékek kiszállításra készen álltak, az első nagy tételeket pedig a következő hetekben juttatják el az üzlete