Li Zsuj-kang közölte, a filmeket közös vállalatuk, a hongkongi központú Flagship Entertainment gyártja majd. Azt is elárulta, hogy Steve Alten nagysikerű tudományos fantasztikus regényének, a Meg sorozatban elsőként megjelent: A Novel of Deep Terrornak az adaptációjára is készülnek. Erre több mint 100 millió dollárt szánnak.

    Kevin Tsujihar, az amerikai stúdió elnöke a bejelentéshez csak annyit fűzött hozzá, bízik abban, hogy a kínai és a nemzetközi közönség számára is élvezetes, a kínai sajátosságokat is magukon hordozó magas színvonalú koprodukciók születnek majd a Flagshipnél.

    A két nagyvállalat közötti együttműködésről tavaly ősszel lehetett először hallani hivatalosan, amikor bejelentették a vegyesvállalat létrehozását, amelyben a kínai CMC rendelkezik 51 százalékkal.


    Kína a mozik februári jegybevételi rekordjával első ízben utasította maga mögé Észak-Amerikát. Piaci megfigyelők úgy vélték, Észak-Amerika "legyőzése" azt jelzi, hogy Kína az éves forgalmat tekintve is hamarosan, akár már 2017-ben a világ legnagyobb filmpiaca lehet.

    A kínai piacot az elmúlt években látványos fejlődés és élénkülés jellemzi. A jegybevételek 2015-ben elérték a 44 milliárd jüant (6,8 milliárd dollár), mintegy 49 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Tavaly 1 milliárd 260 millió jegyet váltottak a kínai filmszínházakba.


Laza Kultúra