Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) ebből az alkalomból arra hívja fel a figyelmet, hogy az élelmezés kérdését nem lehet pusztán a terméshozamok felől megközelíteni: számít a termesztés módja, hogy mire használjuk a megtermelt alapanyagokat, és hogy mennyi vész el belőlük a termőföldtől az asztalig.
Amikor az élelmezésbiztonságról beszélünk, a figyelem gyakran a megtermelt élelmiszer mennyiségére, a terméshozamokra irányul. Ez azonban csak kis része a képnek: ugyanaz a mennyiség nagyon különböző erőforrás-felhasználással állítható elő, és különbözőképpen hasznosítható, ezért az élelmiszer-rendszer fenntarthatóságát nem lehet pusztán a hozamok alapján megítélni.
Fogyasztási szokásaink is befolyásolják, mekkora termőterületre van szükség. A növényi eredetű élelmiszerek nagyobb szerepe az étrendünkben, ezzel együtt pedig az emberi fogyasztásra is alkalmas növények takarmánycélú felhasználásának mérséklése jelentősen csökkentheti az élelmiszer-termelés földterület-igényét.
A kérdés ugyanakkor a betakarítással sem ér véget: az élelmiszer több mint egyharmada a feldolgozás és a fogyasztás során hulladékká válik, ezért a pazarlás csökkentése is fontos része a fenntarthatóbb élelmiszer-rendszernek.
Mindezek mellett maga a termelési mód is kulcskérdés: úgy kell elegendő élelmiszert előállítanunk, hogy közben hosszú távon is megőrizzük a termeléshez szükséges természeti erőforrásokat, talaj termékenységét, a tiszta vizet, és persze a saját egészségünket.
Az ökológiai gazdálkodás erre egy már működő, szabályozott termelési rendszert kínál, amely a helyi erőforrásokra és a természetes folyamatokra épít, miközben korlátozza a környezetet terhelő külső inputok, például a szintetikus növényvédőszerek és műtrágyák használatát. Nem pusztán szemléletről van szó: az ökológiai gazdálkodás szabályait uniós és hazai jogszabályok rögzítik, betartásukat pedig akkreditált szervezetek ellenőrzik és tanúsítják.
Az ökológiai gazdálkodással szemben ugyanakkor gyakori érv, hogy alacsonyabb hozamai miatt nagyobb területre lenne szüksége ugyanannyi élelmiszer előállításához.
A hozamkülönbség valóban létezik, mértéke azonban növénykultúránként jelentősen eltér, és önmagában nem kérdőjelezi meg az ökológiai mezőgazdasági rendszer fenntarthatóságát. Egy több évtizedes nemzetközi tartamkísérlet eredményei szerint az ökológiai gazdálkodási rendszerek vetésforgóra vetítve a konvencionális rendszerek terméshozamának mintegy 80-85 százalékát érik el, miközben mintegy 60 százalékkal kevesebb kívülről bevitt nitrogént és mintegy 92 százalékkal kevesebb növényvédő szert használnak.¹
