A szálláshely-infrastruktúrára sem lehet panasz, hiszen a Hotel Karos Spa Zalakaros wellnesshotel kategóriában igazán különlegesnek számít, de azoknak, akik nem elégszenek meg a gazdag szállodai programkínálattal, összegyűjtöttünk néhány csemegét a városban és környékén.
Városnézés kicsit másképp
Akik nem szeretnének békésen üldögélni városnézés közben a Dottó kalandbuszon, illetve szeretik az aktív kikapcsolódást, bebarangolhatják Zalakarost akár Segway-t ragadva is.
Természetesen a kalandban nem maradnak magukra, hiszen a jármű mellé kísérő is dukál, aki megmutatja a városnak azon részeit is, ahol még akarosiak is ritkán járnak. A túra időtartama hozzávetőleg másfél óra, miközben biztosan sikerül útba ejteni a legszebb panorámát kínáló helyeket is a városkában.
Persze a város madárperspektívából is megtekinthető, hiszen a sétarepülés is elérhető szolgáltatás Zalakaroson. A kellemes repülés alatt megcsodálhatja a Balaton nyugati medencéjét, Keszthelyt, Hévízt, illetve a környező várakat is, és természetesen a Kis-Balatont.
A pilóták nemcsak vezetnek, de mesélnek is, így minden fontos információt megismerhet a látottakról, sőt, ha kedve tartja, még a kormányt is kicsit kézbe kaphatja, persze felügyelet mellett.
Szurdok-túra Nagybakónaknál
A homokkövet kevesen gondolják különleges képződménynek, pedig csapadékos időben a belőle felépült falak még könnyezni is képesek. Talán ennek is köszönhető, hogy a szurdokban olyan különleges időjárási viszonyok uralkodnak, amik a dombvidékre kevéssé jellemző fajok megtelepedését is lehetővé teszik: madárfészek kosbor, májmoha, lónyelvű csodabogyó, hogy csak párat említsünk. A túra közben érdemes útba ejteni az Árpád-, avagy Eszperantó- forrásokat, melyek remek helyet kínálnak egy kis felüdülésre pihenésre.
Sport- és élménypark Alsóerdőn
Aki az aktív kikapcsolódáson nemcsak a kirándulást érti, hanem a sport és egyéb megmozgató tevékenységeket is, mindenképpen el kell, hogy látogasson a három hektáros területet elfoglaló Alsóerdei Sport- és Élményparkba.
A természet lágy ölén, madárcsicsergésben élvezhet itt olyan izgalmas tevékenységeket, mint a drótkötélpálya vagy éppen a falmászás, de kosarazhat, focizhat, kézizhet, sőt, még akár síelhet is a minőségi kültéri sportpályákon, amik mellett természetesen szabadtéri edzőpark is helyet kapott.
A gyerekek biztonságosan kalandozhatnak laza felügyelet mellett, vagy éppen a KRESZ alapszabályait is elsajátíthatják az erre kialakított gyakorlópályán. Természetesen a virtuális világ szerelmesei sem maradnak szórakozás nélkül, a VR szemüvegekkel ismeretlen világokban kalandozhat, a SkyTechSport síszimulátornak köszönhetően pedig télen-nyáron élvezheti a síelés örömeit.
Amint látható, bőven akad program még a szállodán kívül is, ahova viszont egy-egy tartalmas nap után külön élmény lesz visszatérni.